Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Szájer: Baloldali médiatúlsúly van Magyarországon

2018.08.18. 11:40

Szájer József fideszes EP-képviselő szerint a jövő évi Európai Parlamenti választások után várhatóan továbbra is a Néppártnak lesz a legnagyobb frankciója, de "a mostaninál kevesebb mandátumot fog szerezni". A politikus a Magyar Hírlapnak adott interjújában többször megerősítette, hogy a Fidesz nem tervezi elhagyni a Néppártot, és a kizárást sem tartja valószínűnek. 

Megkérdezték, mi a helyzet a hazai médiaviszonyokkal, amelyeket Judit Sargentini is kifogásolt jelentésétben. Szájer korábban azt írta, hogy a Fidesznek a választáson "elsöprő médiaerővel szemben kellett kampányolnia". A politikus a következőképpen vélekedett a kérdésről: 

A polgári oldal az elmúlt huszonöt évben óriási erőfeszítésekkel hozta létre azt a médiát, amelyet még Medgyessy Péter javasolt nekünk, amikor kifogásoltuk, hogy a Fidesz nem jelenhet meg a közmédiában. A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak is lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható.

Érdekes meglátás ez azok után, hogy nem maradt olyan vidéki napilap, amely ne kormányközeli üzletemberek irányítása alatt állna, bekebelezték tévéstül-rádióstul a közmédiát, megszerezték a TV2-t, Origot, Figyelőt, és a sort még bőven lehetne sorolni, itt olvashatnak róla: 

Azt is megkérdezték Szájertől, hogy mi augusztus 20. legfontosabb üzenete. A politikus a bevándorlás köré fűzte gondolatait, és azt mondta, Európa tanulhatna Magyaroszágtól. Egész pontosan a következőt mondta: 

Nyugat-Európa gondolhatja azt, hogy a keresztényi szeretet és a szolidaritás jegyében be kell engedni mindenkit, de Magyarország nem hiába mondja, hogy ez nem működőképes, hiszen már megéltünk hasonló helyzeteket. A magyarok mindig is azért küzdöttek, hogy ez a haza fennmaradhasson, ezért lehetünk magabiztosak a vitákban, amelyeket az EU-val folytatunk. Jó, ha Európa tanul az öregektől.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.