Szilvia
5 °C
16 °C

A Néppárt vezetése nem elég nagypályás az Orbán-vita megoldásához

2018-11-07T135137Z 1894344542 RC147EE31E20 RTRMADP 3 EU-ELECTION
2018.11.07. 17:44 Módosítva: 2018-11-08 09:41:46
Kétnapos kongresszust tart Helsinkiben az Európai Néppárt, de a Fidesz és a pártcsalád vitája elvonja a figyelmet minden másról, ami a választási kampányban fontos lenne. Pedig a Néppárt igazából semmi másért nem felelős, csak azért, hogy kit vesz föl tagnak és kit zár ki a sorai közül. Ebben az egyben viszont nem hajlandó lépni, mert túl kockázatos. Az EPP vezetősége nem nagypolitikai szereplő, és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, hogy a nyilvánosságnak a Fidesz kizárására irányuló nyomása miatt kivételesen azzá váltak.

Az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusa egy sajtótájékoztatóval indult szerda délután, ahol a pártcsalád elnöke és a házigazda finn jobbközép párt vezetője állt a kamerák elé. A nemzetközi újságírók kérdéseinek több, mint a fele Orbán Viktorról szólt.

Mit szólnak ahhoz, hogy megszüntették a nyomozást az Elios ügyben? Meddig tart a Néppárt elnökének a türelme a pártcsalád fekete bárányával, Orbán Viktorral? Nem tartanak-e attól, hogy rossz lóra tesznek az egyre jobbrább húzódó közép-európai tagpártjaikkal? Ha Orbán Viktor elfogadható szövetséges a Néppártnak, vajon az olasz Matteo Salvinivel is hajlandóak lesznek együttműködni a jövőben? Ha a finn pártnak olyan fontosak az európai értékek, miért nem indítványozták mégsem a Fidesz kizárását? Nem gondolják úgy, hogy a Néppárt felelőssége a populizmus és az elitellenesség erősödése Európában? Merthogy, mint az uralkodó elit vezető politikai ereje, képtelen a megújulásra?

Egy büszke pártgyűlést szeretnének

Kellemetlen ez a helyzet a Néppárt elnökségének, mert ők nem ezekről a témákról szeretnének beszélni a választási kampányuk kezdetén. „Nem hiszem, hogy ne álltunk volna elő újdonságokkal az elmúlt öt évben – hangsúlyozta az EPP elnöke, a francia Joseph Daul. – A munkanélküliség visszaszorítása, a beruházásokat támogató Juncker-terv, a Maria Gabriel bolgár biztos nevével fémjelzett, új technológiákat támogató EU-s progam, Marianne Thyssen belga EU-biztos szociális támogatási csomagja – sorolta az eredményeket. Ezek azt bizonyítják, hogy a Néppártban egyáltalán nem „retró-Európa” vagyunk.

„Mi vagyunk az egyetlen párt, amelyik felajánlja azt a lehetőséget a tagságának, hogy két csúcsjelölt között választhat” – tette hozzá a Néppárt főtitkára, a spanyol Antonio López-Istúriz. (A két jelölt az Európai Bizottság elnöki posztjára a finn Kokoomus politikusa, az Orbán-kritikus Alexander Stubb, és a német CSU-s Manfred Weber.) Szemben az Európai Szocialistákkal, akikről López-Istúriz úgy tudja, hogy a saját pártgyűlésükön be fogják jelenteni, hogy Frans Timmermans lesz a jelöltjük, és nem tartanak vitát.

De ahelyett, hogy olyan uniós ügyekről szólnának a hírek, mint a digitális fejlesztések, gazdasági növekedés, migráció, és ahelyett, hogy a két jelöltjük közötti demokratikus vitával lenne tele a sajtó, kérdéseket hallgatnak arról, hogy ők már a múlt, és ráadásul a jövő felé is rossz irányba fordulnak.

A kongresszus bejáratánál pedig az Amnesty International finnországi igazgatója tüntetett magányosan azzal a felirattal, hogy „Mi a magyar emberek mellett állunk – önök is?”  Frank Johanssonnak hívják, és azt mondta az EUrologusnak, hogy az Európai Néppárt konkrét lépésekké kellene, hogy alakítsa a szlogeneket az EU alapelveinek védelméről, olyan lépésekké, amelyek támogatják a magyar embereket. Ugyanis a magyarok évek óta tűrik egy olyan kormány támadásait az emberi jogaik ellen, amely tagja az EPP-nek.

Az európai pártcsalád nem igazán felelős a tagjai kudarcaiért

Nem túl fair az Európai Néppárt nyakába varrni a felelősséget azért, hogy a nagy európai jobbközép pártok, mint például a német kormánypárt, vesztettek a támogatásukból az elmúlt években. A belföldi választási eredményekhez az európai pártcsaládoknak nem sok köze van. Joseph Daul nem is tudott mást tenni, minthogy elterelte magukról a figyelmet. Rámutatott olyan igazságokra, mint hogy „akik hatalmon vannak, mindig veszítenek”.

„Nézzék meg Emmanuel Macront – mondta. – ha olyan országot vezet valaki, mint Franciaország, amit meg kell reformálni, és belekezd ezekbe a reformokba, mint ahogy a benzinárakkal vagy a sebességkorlátozásokkal tette, akkor veszíteni fog a népszerűségéből.”

Arra a felvetésre, hogy túlságosan jobbra tolódnak a Néppárt tagjai, visszavágott azzal, hogy amikor baloldali pártok szélsőbaloldali pártokkal kötnek szövetséget, az nem zavar senkit, viszont amikor a jobboldal a szélsőjobbal, akkor kitör a botrány.

Azt azért leszögezte, hogy a legkevésbé sem áll szándékukban Matteo Salvini pártját vagy a lengyel kormánypártot, a PiS-t bevenni tagként az EPP-be.

És nem sok közük van a tagjaik sikereihez sem

Ahogy az Európai Néppárt fölülről figyeli a tagjaik választási kudarcait, ugyanúgy nem járul hozzá túlzottan a sikereikhez sem. Joseph Daul egyéni eredményekkel bizonyítja, hogy mit ért el a pártcsalád az elmúlt években az európai politikában.

A belga és a bolgár EU-biztos munkája figyelemre méltó, és említhetett volna egy harmadikat is, Navracsics Tibort, akinek a biztosi mandátuma alatt kétszer annyi pénzt ígértek az Európai Bizottságban az Erasmus+ programra, mint amennyivel korábban gazdálkodott. Az ő érdeme? Nagyon sok ember érdeme, nyilván az övé is. Az viszont kérdéses, hogy az EPP hozzájárulását hol lehet benne lemérni.

Igazából nem egy politikai párt, hanem egy szervezőiroda

Mit csinál egyáltalán egy ilyen európai pártcsalád? A munkájuknak a legnagyobb része az, amit ezen a két napon látunk: megszervezni az éves kongresszust. Helyszín, biztosítás, utazás, szállás, étkezés, berendezés, megrendelni az EPP-s asztalterítőket, legyártatni a táskákat és az ajándékokat. Egy csomó ember hónapokig tartó munkája van benne, a Néppárt titkárságáé és a házigazda párté.

Ezen kívül az a feladatuk, hogy két kongresszus között találkozókat szervezzenek a tagjaik között, kisebb programokat és kampányokat állítsanak össze, figyeljék az európai politika napi alakulását, információt gyűjtsenek a tagjaiktól, és általában véve segítsenek nekik tartani egymással a kapcsolatot. Van egy irodaházuk, és saját titkárságuk, amelyiknek a létszáma eltörpül például egy Fidesz méretű szervezet alkalmazotti hálózata mellett.

Az európai pártcsaládok nem hoznak fontos politikai döntéseket, nincs náluk hatalom. Ők csak összekötik egymással a tagjaikat. Nem arra valók, hogy fegyelmi bizottság elé idézzenek politikusokat és pártokat, ha nem tartják magukat az európai értékekhez. Nincsenek is olyan szabályai, amelyeket szigorúan ki kellene, hogy kényszerítsen, talán a tagsági díj behajtásán kívül. Elvárás, hogy a tagok valamilyen szintű lojalitással tartoznak egymásnak, de ez sincs kőbe vésve.

Csak egy dolgod volt

Az egyetlen dolog, amiért az európai pártcsaládok, és különösen a pártcsaládok vezetősége felelős, az az, hogy kit vesznek fel tagnak, és kit zárnak ki maguk közül. És úgy látszik, hogy ebben ez egy dologban egyáltalán nem akar lépni sem az EPP elnöksége, sem a tagjainak még egy apró kisebbsége sem a Fidesszel kapcsolatban.

A finn közmédia megkérdezte a házigazda Kokoomus párt elnökét, Petteri Orpót, hogyha olyan fontos a pártjuknak az európai értékek védelme, ahogyan a bizottságielnök-jelöltjük, Alexander Stubb többször leszögezte, akkor miért nem indítványozták még a Fidesz tagságának felfüggesztését, vagy a Fidesz kizárását. „Mi készen állunk rá, hogy beszéljünk erről, de hat másik pártra is szükség van, hogy beadjunk egy indítványt” – válaszolta Petteri Orpo.

Joseph Daul, az EPP elnöke azt válaszolta az összes Fidesszel és Orbánnal kapcsolatos kérdésre, hogy a kongresszus előtt van egy határozati javaslat, amely lefekteti, hogy melyek azok az értékek, amelyekhez minden tagjuknak tartania kell magát.

Figyelni fogja, hogy melyik párt szavazza meg ezt a határozatot, és melyik nem,

ígérte. 

Orbán: Magyarországgal szembeni rágalmak

Juha Sipila finn miniszterelnökkel is tárgyalt Orbán Viktor kormányfő Helsinkiben, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A megbeszélésen Orbán Viktor biztosította a finn kormányfőt, hogy "Alexander Stubb Magyarországgal szembeni rágalmai nem ronthatják el a kiváló magyar-finn kapcsolatokat" - mondta Havasi Bertalan. Alexander Stubb az egyik politikus, aki az Európai Néppárt csúcsjelöltjeként szeretne indulni az Európai Bizottság elnöki pozíciójáért, ám a magyar miniszterelnök korábban többször egyértelművé tette, hogy a bevándorláspártinak tartott Stubb helyett a bajor Manfred Weber jelöltségét támogatja.

Három ok magyarázza, hogy miért nem rohan bele a Fidesz kizárásába az Európai Néppárt. Egyrészt a pártcsaládon belüli lojalitás. Vagy betyárbecsület, ha máshogy szeretnénk hívni. Valószínűleg tényleg a „család” szó írja le a legjobban, hogy micsoda egy európai pártszervezet. Mit kell ahhoz csinálni a gyerekednek, hogy kitagadd? Vagy a testvérednek, hogy ne engedd be többet a házadba? A CEU és a civil szervezetek támadása még valószínűleg kevés.

Másrészt, hogy a politika mindig két különböző szinten folyik: az egyik a kampány, a másik a hatalomtechnika. A nyilvános rész arról szól, hogy nagyon sokat beszélnek az értékekről, de amikor két konkrét opció között kell dönteni, akkor inkább az a vezérlő elv a döntésben, hogy melyik hoz több szavazatot.

Harmadrészt: az Európai Néppárt elnöksége nem nagypolitikai szereplő, és nem szokott nagy horderejű döntéseket hozni. Az Orbán-, illiberalizmus- és európai értékvita kapcsán viszont olyan lépést kér rajta számon a nyilvánosság, amellyel azzá válna. Az EPP-vezetőség nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, és nem is akarja felvállalni a felelősséget a döntésért.

Mit tesznek tehát? A lehető legkevesebbet, amit már látványos lépésként el lehet adni. Egy írásos nyilatkozatot állítanak ki az európai értékekről, amelyet ünnepélyes külsőségek között elfogadtattak a Fidesszel.

Amelynek a legerősebb politikai állítását elsősorban a Fidesz kérésére törölték a szövegből: azt, hogy az Európai Néppárt kiáll a liberális demokrácia mellett.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

(Borítókép: Orbán Viktor érkezik az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusára 2018. november 7-én Helsinkiben. Fotó: Lehtikuva / Reuters)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?