István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Weber: Ne a diplomaták hátsó szobáiban hozzák meg az EU-s döntéseket

2019.06.23. 15:48

Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) jelöltje erről a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszélt. A politikus az európai uniós (EU-s) tisztújítás ügyében június 30-ra összehívott rendkívüli EU-csúcsig hátralévő napokban az Európai Parlament (EP) többségi támogatásának elnyeréséért küzd, hogy nyomást gyakoroljon a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsra.

Most a képviselőkön a sor, el kell dönteniük, hogy mi fontosabb számukra, a pártpolitikai és nemzeti érdekek, vagy pedig intézményük, az EP befolyásának erősítése, mondta Manfred Weber. Ő továbbra is kiáll a csúcsjelölti rendszer mellett, amely szerint a képviselőknek annak a pártcsaládnak az EP-kampányban indított csúcsjelöltjét kell megválasztaniuk EB-elnöknek, amely a legtöbb szavazatot gyűjtötte az EP-választáson.

Manfred Weber
Manfred Weber
Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters

Ennek az elvnek az érvényesítése hozzájárulna „az EU sürgetően szükséges demokratizálásához" - fogalmazott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Kiemelte, hogy növekedett a részvételi arány a májusban tartott EP-választáson, és ebben a helyzetben veszélyes lenne, ha sérülne az EB-elnöki tisztség betöltésének a csúcsjelöltekre alapozó modellje.

Az EU-s intézmények demokratikus legitimációjának erősítését célzó folyamatban visszalépés, „súlyos csapás" lenne, ha ismét „a diplomaták hátsó szobáiban" hoznák meg az EU-s döntéseket, mondta. Reméli, hogy a szociáldemokrata és a liberális képviselők elkötelezik magukat „Európa parlamentarizációja" mellett, és úgy véli, tragikus volna, hogyha egyes kormányok érdekei a választók döntése fölé kerülnének.

A Welt am Sonntag összeállításában kiemelte, hogy Manfred Weber a pénteken véget ért EU-csúcson súlyos vereséget szenvedett, mert az Európai Tanácsban nem sikerült megegyezni arról, hogy őt javasolják az EP-nek megválasztásra az EB-elnöki tisztségbe, és Angela Merkel német kancellár, a CSU testvérpártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa sem támogatta őt nyilvánosan.

Weber bizottsági elnökké választását elutasítják mások mellett a liberálisok, akiket Emmanuel Macron francia elnök vezet, és a szociáldemokraták is, akiknek Pedro Sánchez spanyol kormányfő a szószólója az Európai Tanácsban. A Welt am Sonntag értesülése szerint Angela Merkel a csúcstalálkozón mindkét kollégájának jelezte, hogy zavarják őt a Manfred Weber elleni heves támadásaik, és jelezte azt is, hogy amennyiben az EPP-s politikus kiesik a lehetséges jelöltek köréből, kiesik a liberális Margrethe Vestager és a szociáldemokrata Frans Timmermans is, írja az MTI.

A francia elnök és a spanyol kormányfő valószínűleg bele tudna törődni ebbe a fejleménybe, amely egyben azt is jelentené, hogy „kudarcot vall a csúcsjelölti elv" – írta a Welt am Sonntag, hozzátéve: egyelőre nem világos, hogy Weber, Vestager és Timmermans kiesése után az Európai Tanács miként találhat jelöltet az EB élére az EP július 2-án tartandó alakuló üléséig.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.