Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Az európai szocialisták is büntetnék Magyarországot

2012.01.05. 15:14

Úgy tűnik, a magyar kormány ténykedése az uniós belpolitika slágertémájává vált, hiszen miután szerdán az Európai Parlament zöld frakciója uniós eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, csütörtökön egy másik baloldali képviselőcsoport, a Szocialisták és Demokraták (S&D) is „határozott uniós cselekvést” sürgetett hazánk ügyében, és „megfontolásra javasolta” a kormány elleni szankciók elrendelését.

Ugyanezt javasolta szerdán a liberális frakció (ALDE) vezetője is, Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök.

A szocialista frakció közleményében kijelentette, hogy kezdeményezésükkel a magyar lakosság oldalán állnak, amelyet egyre nagyobb nyomás alá helyez, és egyre inkább megterhel az Orbán-kormány.

Az Európai Parlament második legnagyobb képviselőcsoportját alkotó szocialisták felkérték José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy az EP január közepén esedékes plenáris ülésén számoljon be a magyar kormányzat „nagy mértékben ellentmondásos” jogalkotásáról, és az erre adott uniós válaszokról. Az európai szocialisták ezen felül – lényegében csatlakozva a zöldek kezdeményezéséhez – kijelentették, hogy ha „Orbán kormánya tovább dacol az európai joggal és értékekkel”, fontolóra kell venni az uniós alapszerződés 7. cikkének alkalmazását.

Az Európai Unió Alapszerződésének hetedik cikkelye kimondja: ha bebizonyosodik, hogy egy tagállam súlyosan és folyamatosan megsérti az unió alapértékeit – ilyenek például a szabadság, a demokrácia vagy a jogállamiság védelme –, akkor az EP kezdeményezését követően a Tanácsnak jogában áll felfüggeszteni a tagállam egyes jogait, beleértve a szavazati jogát és a támogatásokhoz való hozzáférését. Az eljárás megindítása az Európai Parlamentben egyszerű többséget igényel, de a konkrét szankciókhoz a Tanácsban már négyötödös többségre van szükség. A szocialisták kiállása azt jelenti, hogy a Parlamentben a liberálisokkal, a zöldekkel és más kisebb baloldali frakciókkal együtt meglehet az eljáráshoz szükséges kellő többség.

A kezdeményezés súlyát jelzi, hogy azt nem a képviselőcsoport valamelyik magyar tagja, hanem a leendő frakcióvezető, Hannes Swoboda jegyzi. Az osztrák szociáldemokrata politikus – aki a házelnöki pozíciót januárban elfoglaló Martin Schulzot váltja a képviselőcsoport élén – azt is hozzáfűzte a közleményhez, hogy üdvözölné, ha az Európai Néppárt felfüggesztené Orbán Viktor alelnöki pozícióját és a Fidesz tagságát mindaddig, amíg a magyar miniszterelnök „szándékosan megsérti az európai jogot és értékeket”.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.