Az EP nagy egyetértésben tett keresztbe a fiskális paktumnak

Az EP 521 igen, 124 nem szavazattal, 50 tartózkodás mellett fogadta el azt a határozatot, melyben nemet mondanak a paktumra és az intézmény komoly kétségeket fejez ki a 2011. december 8-9-i válságcsúcson tető alá hozott intézkedésekre. (Akkor megállapodás született a közös gazdasági kormányzás, a tagállami költségvetés-készítés és az államadósság-kibocsátás erősebb központi - azaz európai bizottsági - ellenőrzésében és felügyeletében, illetve a szabályszegok szankcionálásának szigorításában.) A mostani határozat leginkább az EP mellőzését sérelmezi, és leszögezi, hogy gazdaságpolitikai döntéseket csak demokratikus ellenőrzés mellett lehet meghozni.

A dokumentum kifejezi továbbá az EP abbéli félelmét, hogy a fiskális paktum alapjául szolgálhat egy „kétsebességes” Európa létrehozásához, ezért szükségesnek tartja, hogy minden megállapodást öt éven belül beillesszenek az uniós joganyagba. A parlament a válságkezelés módját is féloldalasnak tartja, mert a határozat szerint nem csak megszorító intézkedésekre, hanem a gazdasági növekedés ösztönzésére, a pénzügyi tranzakciók megadóztatására és a pénzszűkét enyhítő kötvényekre is szükség lenne.

Nincs ebben meglepetés

A fiskális paktum parlamenti elutasítása nem érte meglepetésként az Uniót, hiszen az Európai Parlament négy legnagyobb frakciójának vezetője ezt egy közös sajtótájékoztatón már a múlt héten megtette, kinyilvánítva, hogy „a Parlamentnek minden rendelkezésére álló politikai és jogi eszközt fel kell használnia az uniós jogok és intézmények védelmében”. A paktum aláírását megtagadó brit konzervatívok által vezetett Konzervatívok és Reformisták, illetve az euroszkeptikus Szabadság és Demokrácia Európája képviselőcsoport elutasítását pedig előre lehetett borítékolni.

A várakozásnak megfelelően a szavazást megelőző rövid vitában az összes felszólaló - igaz, különböző hevességgel és érvekkel – kritizálta a fiskális paktumot. A legtöbb szónok az EP negligálását rótta fel a tagállami vezetőknek, különösen amiatt, mert – ahogy azt a szocialista Roberto Gualtieri kifejtette – a paktumról szóló kormányfői egyezség idején még „alig száradt meg a tinta” a gazdasági kormányzásról korábban rendelkező, az EP által szeptember végén szentesített Hatos Csomagon.

Egyes frakciók a paktum tartalmát is elhibázottnak tartják. A zöldpárti Daniel Cohn Bendit szerint az egész dolog „teljesen fölösleges”, mert koherens gazdaságpolitika híján még a piacokat sem sikerült meggyőzni arról, hogy valóban a paktum jelenti a válságból kivezető utat. Martin Callanan, a Konzervatívok és Reformerek vezérszónoka arra hívta fel a figyelmet, hogy az egész paktum csak egy „önbecsapás”, mellyel elterelik a figyelmet arról, hogy számos tagállam adóssága fenntarthatatlan.

A Szabadság és Demokrácia Európája frakciót képviselő Nigel Farage megjegyezte, hogy az EU képtelen elismerni, hogy az egész eurozóna széthullóban van. Az euroszkeptikus képviselő szerint a déli tagállamoknak ki kéne válniuk a monetáris unióból, hogy ezután leértékelhessék valutájukat.

Az ülésen felszólalt Joan Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki elmondta, a fiskális paktum csak része egy szélesebb válságkezelési folyamatnak. Állítása szerint a tagállamok megállapodásával a cél pont az volt, hogy ne kelljen új, párhuzamos intézményeket felállítani, és megnyugtatta a képviselőket, hogy a meghozott döntések öt éven belül bekerülnek majd az uniós joganyagba.

Az uniós válságkezelésben az EP eddig nem bizonyult túlságosan konstruktív partnernek, mert kevés saját ötlettel állt elő azon túl, hogy kritizálta a tagállamok vagy a bizottság válságkezelő intézkedéseit – nem vetve meg az itthonról ismert „ne az emberekkel fizettessük meg a válság árát”-szólamokat sem.

Az Index konstruktív megoldási javaslatainkat firtató kérdésére Anni Podimata, az intézmény egyik tegnap leköszönt alelnöke két önálló parlamenti intézkedéstervezetet említett. Az egyik az esetleges tőkehiányt kiküszöbölni képes eurókötvények (Eurobond) újrakibocsátása, melyeket még 1963-ban vezettek be a nagy európai infrastrukturális beruházások finanszírozására. Ezzel az ötlettel azonban eredetileg nem az EP, hanem a legnagyobb német alapkezelő, a DWS állt elő.

A második kezdeményezésként Podimata az Európai Valutaalap (European Monetary Fund – EMF) felállításának tervét nevezte meg, melynek ötletét a válság kontextusában valójában Nicolas Sarkozy francia elnök vetette fel.

Az EP-ben nagy népszerűségre tett szert a Tobin-adó bevezetésének ötlete is. Azonban a nemzetközi pénzmozgásokra kivetendő, és a tervek szerint az uniós költségvetésnek végre közvetlen és önálló bevételi forrást jelentő adónemről való döntés olyannyira akadozik, hogy a kezdeményezés legelszántabb támogatóinak számító franciák a Tobin-adót inkább önállóan vezetnék be.