Ukrán számlákat fagyasztana be az EU

A tagállamok készüljenek fel arra, hogy be kell majd fagyasztaniuk az ukrán tüntetők haláláért felelős személyek vagyonát – áll az Európai Parlament állásfoglalásában, ami korlátozná a felelősök utazási lehetőségeit is.

A Parlament emellett uniós pénzügyi támogatást akar nyújtani Ukrajnának. Egy másik, szintén csütörtöki állásfoglalásban a képviselők felszólítják Oroszországot az ukrán önrendelkezés tiszteletben tartására.

A képviselők elítélik az ukrán hatóságok, a biztonsági erők, és a valószínűsíthetően a kormány által támogatott huligáncsoportok erőszakos fellépését a Majdan téri tüntetőkkel szemben. Emellett az erőszak kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére szólítják fel az ukrán hatóságokat. Az állásfoglalás név szerint említi az Automaidan csoport közelmúltban elrabolt és megkínzott vezetőjét, Dmitro Bulatovot.

A képviselők ugyanakkor arra kérik a tüntetőket is, hogy tartózkodjanak az erőszaktól. A képviselők sajnálattal értesültek a nemrég elfogadott, „az áldozatokat tússzá változtató" ukrán amnesztiatörvényről, és a tiltakozók feltétel nélküli szabadon bocsátását követelik.

A képviselők ukrán civilek, aktivisták és politikusok kérésére hivatkozva felkérik az Európai Parlament elnökeinek értekezletét, hogy a felek közti párbeszéd elősegítésére a lehető leghamarabb hozzanak létre állandó EP képviseletet Ukrajnában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32