Gerzson
-3 °C
2 °C

Ez a négy iskola utazhat Strasbourgba az Euroscolán

2015.05.08. 18:19

Megvan annak a négy iskolának a négy csapata, amelyek 73 induló közül a legjobban teljesítettek a 2015-os Euroscola internetes játék tavaszi versenyidőszakában, így részt vesznek az Európai Parlament strasbourgi szimulációs játékán. A nyertes iskolák a Kecskeméti Református Gimnázium, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, a Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium valamint a budapesti Szent István Gimnázium, írja az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon.

A játékon a magyarországi középiskolák által nevezett csapatok mérték össze tudásukat Európáról és az Európai Unióról.

A program során az angol, francia vagy német nyelven beszélő 24 diák és 2 kísérő pedagógus előadást hallhat az európai integráció főbb állomásairól, az EU intézményeiről, céljairól és rendszeréről, majd az európai parlamenti képviselők helyeit elfoglalva bemutatják saját iskolájukat. Aztán a 27 másik tagállamból érkező társaikkal együtt egy fontos európai kérdésre kell közös megoldást találniuk. 

Az EUROSCOLA-játék, amelyet az Európai Parlament budapesti Tájékoztatási Irodája 2013-ban indított el Magyarországon, egy internetes tudásalapú kvízjáték, Európa földrajzához, történelméhez, gazdaságához és az Európai Unióhoz kapcsolódó feleletválasztós kérdésekkel. Az EUROSCOLA-játék célja, hogy a középiskolás diákok játékos formában felmérjék, és fejlesszék Európával kapcsolatos ismereteiket. További részletek a verseny honlapján.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.