November 9-én rajtol az idei Euroscola

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája idén is meghirdeti november 9-20. között online középiskolai vetélkedőjét, az Euroscola-játékot, a www.euroscola.hu honlapon. A játékon magyarországi középiskolák csapatai mérik össze tudásukat Európáról és az Európai Unióról. A legjobban teljesítő öt csapat részt vehet az Európai Parlament strasbourgi szimulációs játékán, ahol a 27 másik tagállamból érkező társaikkal együtt egy napra EP-képviselővé válhatnak. A csapatok kiutazását az Európai Parlament támogatja.

Az Euroscola-játék egy internetes tudásalapú kvízjáték, Európa földrajzához, történelméhez, gazdaságához és az Európai Unióhoz kapcsolódó feleletválasztós kérdésekkel. Célja, hogy a középiskolás diákok játékos formában mérjék fel, és fejlesszék Európával kapcsolatos ismereteiket.

November 9-20 között kell kitölteni

A versenyidőszak alatt a vetélkedőben való részvételhez regisztráció szükséges: az iskola egy pedagógusa regisztrálja az adott középiskolát, majd a verseny ideje alatt bármikor sor kerülhet a játékra a kiválasztott csapattal. A regisztráció után a körülbelül 15 percet igénylő kvízt 2015. november 9-20. között lehet kitölteni egy alkalommal a www.euroscola.hu honlapon.

Egy iskola egy csapattal regisztrálhat, és a versenyidőszak alatt csak egyszer töltheti ki a kvízt. A kvíz során a csapatok 30 kérdést kapnak 10 kategóriában Európa földrajzáról, történelméről, kultúrájáról és az Európai Unió intézményeiről és működéséről. A vetélkedő próbajátéka regisztráció nélkül is elérhető a versenyidőszakon kívül a honlapon keresztül.

Az online játékon legjobban teljesítő öt csapat – iskolánként maximum 24 diák és két kísérő pedagógus – nyereménye egy részvételi lehetőség a strasbourgi Euroscola-programban 2016 tavaszán. A program keretében a csapatok Strasbourgba utaznak, ellátogatnak az Európai Parlamentbe ahol egy napra EP-képviselővé válnak és egy szimulációs játékon vesznek részt. A nap során aktuális európai uniós kérdéseket tárgyalnak meg közösen 27 másik tagállamból érkező társaikkal együtt és angol, német vagy francia nyelven kommunikálnak egymással. A csapatok kiutazását az Európai Parlament támogatja.

Az Európai Parlament támogatásával évente körülbelül 300 magyar diák kap lehetőséget, hogy megismerhesse az Európai Parlament munkáját Strasbourgban. A program így keretet biztosít Európa fiataljainak, hogy közelebbről megismerjék az uniós döntéshozatali folyamatokat, és megtapasztalják az együttműködés fontosságát.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59