Az Európai Parlament sürgeti a magyar emberi jogi jelentést

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága (LIBE) szeretné mielőbb látni a jogállam és demokrácia magyarországi helyzetét feltáró jelentést, melynek elkészítésére még nyár elején szólították föl az EU végrehajtó testületét, az Európai Bizottságot.

Az EP akkori állásfoglalásában elítélte a bevándorlás-ellenes plakátkampányt, a halálbüntetés felemlegetését, és hogy a kormány az uniós intézményeket okolta a menekültválságért. Arra is utalt a szöveg, hogy Magyarország jogalkotási és igazgatási gyakorlata nem tükrözi az alapvető európai értékeket, nem felel meg a demokratikus elveknek, a jogállamiságnak és az alapvető jogoknak. Azóta nem hallottunk olyan hírt, hogy az EB elindította volna a magyarországi helyzet nyomonkövetését, habár október elején is számonkérték a Bizottságon ezt az elmaradást.

37 igen szavazattal, 13 nem ellenében voksoltak kedd délután a képviselők arról, hogy a Bizottságnak azonnal mélyreható vizsgálatot kell indítania a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetével kapcsolatban, és ki kell derítenie, hogy sérültek-e azok az értékek, amelyekre az unió épült. A Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt megszavazta a döntést, csak a radikális jobboldal és a brit konzervatívok frakciója utasította el.

Helyesbítés: Az Európai Parlament júniusban szólította föl az Európai Bizottságot, hogy mielőbb indítsa el a vizsgálatát. Kedden arról döntött az emberi jogi szakbizottság, hogy miként vonják kérdőre az unió végrehajtó testületét, amiért eddig nem cselekedett. A következő kérdésekben állapodtak meg:

  • Elvégezte az Európai Bizottság a mélyreható vizsgálatot? Ha nem, miért nem?
  • A Bizottság el tudja küldeni az értékelését a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon?
  • A Bizottság elindította a  a jogállamiság Európai Unión belüli megóvására szolgáló mechanizmust? Ha nem, el tudja magyarázni alaposan, miért nem tette meg?

Niedermüller Péter, a szakbizottság tagja a Demokratikus Koalíció nevében felszólította a magyar kormányt, hogy működjön együtt a Bizottsággal egy tényszerű jelentés elkészítésében, és kezdje meg a jogállamot, a demokráciát és az emberi jogokat sértő intézkedések visszavonását, hogy a szankciókat elkerülje. Ha megállapításra kerül az alapértékek rendszerszintű megsértése, az megfelelő alapot jelent az EU-s alapszerződés 7. cikkének aktiválására és szankciók alkalmazására, emlékeztetett a DK európai parlamenti képviselője.

Frissítés: Úgy tudjuk, hogy az Európai Néppárt kompromisszumként fogadta el a kérdéseket, és többen is kiszavaztak a frakciós álláspontból. Gál Kinga, a szakbizottság fideszes alelnöke sem szavazta meg a keddi indítványt. Az EUrologushoz eljuttattott közleményében arra mutatott rá, hogy immár sokadik alkalommal került elő a LIBE ülésén a baloldal által kezdeményezett magyarországi jogállamiság helyzetét az Európai Bizottságtól firtató kérdés. „Mindennek nem más az oka, mint a magyar kormány bevándorláspolitikája. Azért, mert megvédtük és megvédjük Európa külső határait, büntetni kívánnak. És mivel tudatában vannak, hogy nincs igazuk, ezek a bosszú különböző formái. A LIBÉ-ben megszavazott kérdésre az Európai Bizottság valószínűleg az EP decemberi plenáris ülésén ad választ a plenáris vita keretében. Az sem kizárt, hogy egy újabb Magyarországot elítélő határozat is a tarsolyukban van már” – nyilatkozta Gál Kinga.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59