Fábián, Sebestyén
-2 °C
3 °C

Török film nyerte a Lux-díjat

2015.11.27. 22:47 Módosítva: 2015-11-27 23:33:09
A Mustang című film kapta idén az Európai Parlament filmes elismerését.

Az Európai Parlament (EP) 2007 óta minden évben a Lux-díjjal tünteti ki a legjobb európai filmet, amely „fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, illusztrálja Európa sokszínűségét és rávilágít az európai filmművészet értékeire.”

Az idei győztes alkotás egy észak-törökországi kisvárosban játszódik, ahol öt kamaszodó lánytestvér kerül szembe a család szigorával, amely akaratuk és korábbi életmódjuk ellenére egy határozott, tradicionális női szerepet róna rájuk. A szabadságra vágyó lányok, ahogy a cím is utal rá, a vadlovak vehemenciájával igyekeznek kitörni a tradíció és a család fogságából. A rendező Deniz Gamze Ergüven.

A tíz elődöntős film listáját az Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon hirdették ki, július végén közülük került ki a három döntős. Nemes Jeles László Saul fia című filmjét az elődöntősök közé válogatták.

A Mustangon kívül alábbi két film jutott még a döntőbe: a menekültválsággal foglalkozó Mediterranea (Olaszország, Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Katar) Jonas Carpignano rendezésében, és az Urok (A lecke) (Bulgária) Kristina Grozeva és Petar Valchanov rendezésében, amely egy kelet-európai tanár mindennapi kihívásait mutatja be.

A kulturális és oktatási szakbizottság olasz szocialista elnöke, Silvia Costa megjegyezte: „A LUX-díj tulajdonképpen a kulturális diplomácia egy példája, hiszen előmozdítja a kulturális és nyelvi sokszínűséget, és a valóságot művészi módon interpretálva segít megértenünk egymást. Nem pusztán Európában, hanem az egész világon.”

A három döntős filmet az EU mind a huszonnégy hivatalos nyelvén feliratozták és a Lux-filmnapok keretében, szeptembertől decemberig, mind a 28 uniós tagországban bemutatják. A filmeket Európa-szerte, így Budapesten is bemutatták a Lux-filmnapok keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban. „A cél az, hogy bemutassuk az európai filmek sokszínűségét és gazdagságát, valamint az, hogy ezek a filmek minél több európai polgárhoz eljussanak és vitaindítók legyenek az aktuális társadalmi kérdésekről“ – hangsúlyozta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő, a Kulturális és Oktatási Bizottság alelnöke, aki gratulált a rendezőknek az EP plenáris ülésén.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.