Eszter, Eliza
15 °C
28 °C

Az EP képviselők az újságírók jobb uniós védelmét sürgetik

2018.04.20. 15:56

Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön hatékonyabb tagállami és uniós szabályok elfogadása mellett foglaltak állást az újságírók védelme érdekében, írja az MTI az uniós parlament sajtószolgálat alapján.

A képviselők állásfoglalásukban elítélték, hogy egyes uniós politikusok sértő megjegyzéséket tesznek újságírókra, és egyebek mellett hangsúlyozták, hogy minden tagállamnak segítenie kell a médiában dolgozók védelmét és szabad véleménygyakorlását. Ismételten elítélték Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kusnirova meggyilkolását és azt javasolták, hogy az uniós parlament újságíró-gyakornoki programját nevezzék el a szlovák újságíróról.

Az állásfoglalás szerint aggodalomra ad okot a szervezett bűnözés esetleges megjelenése a szlovák gazdaságban és politikában, valamint felhívták a figyelmet olyan ügyekre, mint az ügyészek politikai kinevezése, vagy az ellenük felhozott korrupciós vádak, amelyek mind a kivizsgálás nélkül maradtak. Emellett felszólították Szlovákiát a bűnüldözés pártatlanságának biztosítására is.

A képviselők az Europol bevonásával zajló független és alapos vizsgálat megindítását sürgették a kettős gyilkosság ügyében és arra kérték a szlovák hatóságokat, hogy segítsék az eljárást az elkövetők felelősségre vonása érdekében. Kitértek az uniós pénzekkel kapcsolatos állítólagos visszaélésekre is, valamint a szervezett bűnözés és szlovák politikusok lehetséges kapcsolatára, amit Ján Kuciak tárt fel a cikkeiben. Ennek kapcsán az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) bevonásával végzett vizsgálatot sürgettek és felszólították az Európai Bizottságot, hogy tegye újra közzé az éves antikorrupciós jelentéseit.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.