Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Bemószerolták a lengyel kormány igazságügyi reformját

2018.06.15. 16:02

Mielőbbi határozott fellépést sürgettek a főbb EP-frakciók vezetői csütörtökön a lengyel igazságügyi reform ellen, amelynek értelmében július elején kényszernyugdíjaznák a varsói legfelsőbb bíróság minden harmadik jelenlegi tagját, írja az MTI.

A néppárti, a szociáldemokrata, a liberális, a radikális baloldali és a zöldpárti képviselőcsoport vezetői az Európai Bizottság elnökének küldtek közös levelet. Ebben hangsúlyozták, hogy a vitatott lengyel igazságügyi reform keretében 65 évre csökkentik a legfelsőbb bíróság mostani tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatárt,

így a 72 bíró közül 27-nek nyugdíjba kell vonulnia július 3-án.

"Ezzel az országban az utolsó független bíróság is megszűnhet rendesen működni, ami katasztrófa a lengyel állampolgárok és a lengyel demokrácia számára" – írják a frakcióvezetők, akik felszólították a bizottságot, hogy kezdeményezzen azonnali hatállyal kötelezettségszegési eljárást a konkrét jogszabály miatt, és utalja az ügyet az Európai Bíróság elé.

"Az EU-nak ki kell állnia a lengyel állampolgárok és a jogállamiság védelme mellett, mindent meg kell tenni a bírói függetlenség megóvása érdekében" – írják, miután utóbbi években sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.