Géza
1 °C
16 °C

Fegyelmi az uniós főügyész ellen

2009.05.13. 06:31 Módosítva: 2009.05.13. 06:33
Eljárás indult hazájában az Eurojust portugál elnöke ellen, mert a gyanú szerint nyomást gyakorolt a rendőrségre, hogy minél előbb zárják le a Freeport-ügyet.

Korrupció gyanújával fegyelmi eljárás indult kedden Portugáliában a helyettes államügyész ellen, aki egyben az Európai Unió ügyészi együttműködési ügynökségének, az Eurojustnak az elnöke.

José Luís Lopes da Mota a gyanú szerint nyomást gyakorolt a nyomozó hatóságokra, hogy minél előbb zárják le a Freeport-ügy néven ismertté vált korrupciós vizsgálatot - állt a portugál államügyészség közleményében.

Az ügyészség azért folytat vizsgálatot, mert a Freeport bevásárlóközpont állítólag kormányzati tisztségviselők megvesztegetésével épült meg 2002-ben egy természetvédelmi területen Lisszabon mellett, abban az időben amikor az azóta kormányfővé választott José Sócrates volt a környezetvédelmi miniszter. Sócrates oldotta fel a szóban forgó területre vonatkozó környezetvédelmi korlátozásokat, hogy a brit Freeport vállalat engedélyt kaphasson Európa legnagyobb outlet központjának megépítéséhez.

Lopes da Motával szemben márciusban merült fel a gyanú, hogy köze lehet a korrupciós ügyhöz. Az államügyészség belső vizsgálat lefolytatása után határozott a fegyelmi eljárás megindításáról.

A Freeport-üggyel kapcsolatos botrány 2005-ben robbant ki egy névtelen levél nyomán, amely gyanúba keverte Sócratest. A vizsgálat évek óta tart Portugáliában és Nagy-Britanniában. Az ügy januárban ismét reflektorfénybe került az ibériai országban, miután a brit rendőrség személy szerint a portugál kormányfőt nevezte meg gyanúsítottként.

A szocialista Sócrates tagadja, hogy visszaélt volna hivatali hatalmával. Azt állítja, hogy politikai célú lejárató kampány zajlik ellene a közelgő őszi parlamenti választások előtt.