Franciaország elfelejtett megválasztani két EP-képviselőt

Franciaország nem kalkulált előre azzal, hogy a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével két képviselővel többet delegálhatnak az Európai Parlamentbe, így a kormányfő egy ellenzéki és egy kormánypárti képviselő kijelölését kérte a nemzetgyűlés elnökétől. A Zöldek szerint az egyik hely nekik járna.

Az előző európai parlamenti választásokon Franciaország elfelejtette megválasztani azt a plusz két képviselőt, akik a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével - amely 72-ről 74-re emelte a francia képviselők számát -  foglalhatta volna el helyét Brüsszelben, írta szerdán a Libération című francia napilap.

Francois Fillon kormányfő ezért arra kérte Bernard Accoyert, a nemzetgyűlés elnökét, hogy jelöljön ki egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselőt, akik ezentúl az Európai Parlamentben is helyet foglalnak.

Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek európai frakciójának társelnöke azzal vádolta meg a kormánypártot és a szocialistákat, hogy a színfalak mögött előre megegyeztek a posztok elosztásáról. Szerinte legalább az egyik üres hely a Zöldeknek járna.

A Lisszaboni Szerződéssel az európai képviselők száma a korábbi 736-ról 751-re emelkedik. A plusz helyeken 12 ország osztozik, amelyekre Franciaországot leszámítva mindegyik tagállam - a választási eredmények arányában - az idei EP-választás pártlistáin a megválasztott képviselők után következő jelölteket delegálja. Ezek - technikai okokból - 2012-ig csak szavazati jog nélküli megfigyelői státust élveznek.

Ez utóbbi logika szerint egy kormánypárti és egy Zöld képviselő mehetne Párizsból Brüsszelbe. A miniszterelnök viszont a második helyet a szocialistáknak ajánlotta fel, és a megfigyelői státusra hivatkozva elfogadhatónak tartja, hogy a kijelölt személyek egyszerre legyenek európai és nemzeti képviselők, írta a Libération.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59