További EU cikkek
Megfigyelők kb. ötven százalékra becsülték a megegyezés esélyét a csúcstalálkozón, ahol a huszonöt régi és új tagállam vezetőinek egy sor bonyolult és érzékeny kérdésre kell választ adniuk. Ez az utolsó fordulója a másfél éve húzódó uniós alkotmányozásnak, és az alkotmány jó 95 százalékában már egyetértés van. A végső kérdéseket illetően azonban a frontvonalak annyira bemerevedtek, hogy egyesek szerint ennek már semmiképpen nem lehet jó vége.
"Még ha sikerül is kompromisszumra jutniuk, annyira megmérgezték az atmoszférát az eddigi vitákkal, hogy annak mindenképpen hatása lesz az új Unió működésére. Sokakat mérhetetlenül irritál pár ország vitastílusa, elsősorban Lengyelországé. A spanyolok agresszivitását legalább megszokták" - mondja Giovanni Grevi, egy szakértő az Európai Politika Központ nevű brüsszeli kutatóintézetnél.
Szavazati reform
A központi kérdése az egész vitának, amin valószínűleg az egész csúcstalálkozó sikere múlik, és ami a legkeserűbb és leghevesebb vitákat eredményezte eddig, az uniós szavazati rendszer reformja. A reform, ami a legnyersebb hatalompolitikai kérdés az összes megoldásra váró probléma közül, a jelenlegi, úgynevezett nizzai szavazati szisztémát váltaná fel egy olyan rendszerrel, ami demokratikusabb - és ezért nagyobb súlyt biztosít az Unió nagyobb lakosságú tagállamainak, elsősorban Németországnak.
A reform legnagyobb vesztese az a Spanyolország és Lengyelország lenne, akiknek a jelenlegi rendszer lényegesen nagyobb befolyást ad, mint amekkorát méretük indokolna. A nizzai rendszer a nyolcvanmilliós Németországnak 29 szavazatot juttat, a negyven-, illetve 38 milliós Spanyolországnak és Lengyelországnak pedig 27-27-et (Magyarországnak 12-t). Egyik oldal sem hajlandó engedni a vitában, ráadásul egyre jobban beássák magukat állásaikba. A franciák, a németek, az olaszok és a Benelux az egyik oldalon, a spanyolok és a lengyelek a másikon. Párizs, Berlin, Varsó és Madrid gyakorlatilag vétóval fenyegetőzik arra az esetre, ha nem kapnák meg, amit akarnak.
Bizalom
A legfurcsább az egészben, hogy az Unió mindennapi életében alig-alig van jelentősége a szavazati rendszernek, a Miniszterek Tanácsában ugyanis csak a legritkább esetben szavaznak az államok képviselői. Szinte minden kérdésről konszenzussal próbálnak meg dönteni (bár ez a bővítéssel változhat, hiszen nehezebb lesz teljes egyetértésre jutni a tagállamok nagyobb száma miatt). A vita elmérgesedését a kormányokra nehezedő belpolitikai nyomás és a tagállamok közti bizalom csökkenése magyarázza elsősorban.
Utóbbi problémát fokozta, hogy néhány héttel ezelőtt a tagállamok pénzügyminiszterei gyakorlatilag felfüggesztették az Európai Unió költségvetési politikájának központi elemét, a stabilitási és növekedési paktumot, miután világossá vált, hogy a németek és a franciák - a két legnagyobb állam - nem hajlandók betartani rendelkezéseit. "A stabilitási paktum szétesésének a leglátványosabb hatása az volt, hogy még elszántabbá tett egypár országot, hogy megszerezzék maguknak azokat az eszközöket, amelyekkel megvédhetik magukat a nagy államok vélt vagy valós túlhatalmától" - kommentált Daniel Gros, a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjának igazgatója.
A zűrzavar persze a közvélemény figyelmét sem kerülte el. Egy kedden megjelent uniós közvélemény-kutatás szerint 1997 óta először esett a 15 tagállamban 50 százalék alá az Unió támogatottsága. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke - akit az elmúlt hetek vitái teljesen a partvonalra sodortak - azonnal a balhézásra fogta az eredményt, valószínűleg nem teljesen ok nélkül.
Nehezíti a hét végi megegyezést az is, hogy a szavazati reform csak egy a komplex kérdések közül, amelyek még megoldásra várnak (noha egyértelműen a legfogósabb). Nincs teljes egyetértés az uniós külügyminiszteri posztról, az elnökség átalakításáról, az Európai Bizottság taglétszámáról, a védelempolitikáról (amelyben ráadásul az Egyesült Államok is érintett), a nemzeti vétó korlátozásáról, az Európai Parlament költségvetési jogköreiről, a kereszténység megemlítésről az alaptörvény előszavában és egy sereg más, első ránézésre kisebb jelentőségű, de valójában - alkotmányról van szó - fontos kérdésről sem.
Idő
Sokan attól tartanak, hogy még a legjobb szándék esetén is kifogynak a vezetők az időből, és nem tudnak mindent megnyugtatóan eldönteni. A kudarc kockázata tárgyalástechnikailag azért is nagy, mert a megmaradt problémák zöme nagyon összefügg egymással, mindegyik kihat valamelyik másikra, ezért csak együtt lehet őket megoldani. Mindez viszont növeli annak az esélyét, hogy a nemzeti parlamentek elé kerülő, kicsit sánta alkotmánytervezet megbukik a ratifikáción (mind a 25 államnak ratifikálnia kell).
Diplomaták szerint a péntek-szombatra tervezett csúcstalálkozó legalább vasárnapig eltart, és az sem kizárt, hogy az egészet elnapolják, a következő, ír elnökségre hagyva az alkotmányozás befejezését. Az alkotmánnyal legkésőbb tavaszra el kell készülni, beleértve a több mint háromszáz oldalas szöveg jogi átfésülését is, hogy még a nyári európai választások előtt alá lehessen írni.
Ha féloldalas megegyezés, béna kompromisszum születik, az sem sokkal jobb a kudarcnál. Akkor ugyanis az alkotmány nem lesz hosszú életű, és hamarosan újabb Konventet kell összehívni. A kilencvenes évek eleje óta ez már a negyedik kísérlet az EU-ban egy állandó, stabil alkotmányos struktúra kialakítására, és eddig mindegyik után rendet kellett rakni egy újabbal. Most már biztos ők is unják az "alkotmányos forradalmat".