Megvétózza a török csatlakozást a fő francia kormánypárt

MTI/AFP

A fő francia kormánypárt nemzeti tanácsának tagjai nagy többséggel megszavazták vasárnap Nicolas Sarkozy pártelnök indítványát, mely egyrészt az európai alkotmány támogatásáról, másrészt Törökországnak a teljes jogú EU-tagságból való kizárásáról szól. Ezzel a Népi Mozgalom Uniója (UMP) elkezdte az EU-alkotmányról szóló, május 29-i francia népszavazás kampányát. Nicolas Sarkozy indítványában csak a "kivételes társult tagság" megadását javasolta Törökország számára, ellentétben a köztársasági elnökkel, Jacques Chirackal, aki támogatja, hogy az EU megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal.

Az indítványt a nemzeti tanács két és fél ezer tagjának több mint 90 százaléka támogatta a vasárnapi szavazáson. A párt közös európai politika kialakítását követeli a "szabálytalan bevándorlás" ellen.

A Le Journal du Dimanche című francia lapban vasárnap megjelent közvélemény-kutatási eredmény szerint a lakosságnak már csak 58 százaléka szavazna igennel az európai alkotmányra, szemben az egy hónappal ezelőtti 61 százalékkal. A megkérdezettek 42 százaléka nemmel voksolna, ami 3 százalékponttal több, mint egy hónapja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25