Az Európai Parlament történelmi lehetőség előtt áll azzal, hogy a költségvetési reform során nemcsak a kiadások, hanem végre a saját források kialakításánál is meghatározó szerepet tölt be - jelentette ki Fazakas Szabolcs (MSZP) EP-képviselő szerdán este az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben a témára vonatkozó jelentés vitájában, míg Surján László (Fidesz-MPSZ) ugyanott úgy vélte, a dokumentummal az EP megmutathatja, hogy erősebb, hatékonyabb és a polgárok számára átláthatóbb Európai Uniót szeretne. A francia Alain Lamassoure Az Európai Unió saját forrásainak jövője című jelentésének vitájában Fazakas úgy vélte, a 2007-13-as hosszú távú költségvetés kidolgozásának sokszor kisstílű, méltatlan vitája is bebizonyította, hogy az EU-nak transzparens, hosszú távon kiszámítható bevételi forrásokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy kiegyensúlyozott döntést hozzon. Az Európai Parlament szerinte előrelátóan élt ezzel a történelmi lehetőséggel, példaszerű gesztusként nemcsak saját erőire támaszkodott, hanem a nemzeti parlamenteket is bevonta ebbe a munkába, több együttes ülést, konzultációt szervezve. Bár a nemzeti parlamentek kezdetben napi belpolitikai problémáik alapján inkább a rövid távú megoldásban voltak érdekeltek, de az együttműködés révén belátták, hosszabb távon kell gondolkodni ahhoz, hogy egy előremutató, egész Európa jövőjét szolgáló megoldást találjanak - tette hozzá Fazakas Szabolcs.
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon