További EU cikkek
Ma a briteknek ez az elképzelése teljes melléfogásnak tűnik. A 25 fősre duzzadó közösség vezetői a hét végén Rómában azért ülnek össze, hogy elvégezzék a végső simításokat egy olyan dokumentumon, amely hosszú ideje az egyik legnagyobb ugrás lesz előre az integrációban és sokak szerint meghatározó lépést jelent egy európai föderális állam kialakulása felé.
Az Európai Konvent által másfél évnyi ülésezés után előterjesztett reformok tovább korlátozzák az uniós törvényhozásban a nemzeti vétót (vagyis azon területek számát, ahol egyetlen állam ellenkezése blokkolhatja a megegyezést), jelentős mértékben kibővítik az Európai Parlament jogköreit, kiterjesztik a közösség hatásköreit olyan területekre, mint a bel- és igazságügyek, állandó uniós elnöki és külügyminiszteri posztot hoznak létre, és mindezt egy uniós alkotmányban rögzítik, egységesítve az EU szabályait tartalmazó államközi szerződéseket.
Minderről főleg a bővítés tehet, mert egy 25 tagú uniót képtelenség volna egy olyan rendszerrel működtetni, amit eredetileg hat államra terveztek, és már tizenöttel se működik túlságosan jól. "A reformok és az integráció elmélyítésének a bővítés a legfőbb motorja" - mondta Franklin Dehousse, a brüsszeli Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója. Az EU kénytelen megreformálni magát, mert a régi rendszerrel egyszerűen nem tudna tovább működni. A reform pedig szükségszerűen szorosabb integrációt, a nemzeti függetlenség további feladását jelenti az Unió javára.
A másfél évig ülésező Konvent viszont nem tudta véglegesíteni ezeket a reformokat, és egy olyan alkotmánytervezetet készített el, amely számos kérdést nyitva hagyott. Történetesen a legfontosabbakat és leginkább vitatottakat. Ezeket a kérdéseket kell a hétvégén Rómában megkezdődő és legalább az év végéig tartó alkotmányozó kormányközi konferenciának egy sor kormányfői és külügyminiszteri szintű ülésen tisztáznia.
Hétfőn Brüsszelben a régi és új tagállamok miniszterei vad nyomulásban próbálták elérni, hogy a saját államuk számára fontos témákat bele tudják majd erőltetni az amúgy zsúfolt és súlyos ellentétektől terhes konferencia-napirendbe. A kérdések nagy része száraz intézményi dolog, de mindegyiknek óriási következményei lehetnek arra, hogy egy állam mennyire tudja érvényesíteni akaratát az unióban.
Például a kisebb államok - és főleg az újak - foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy nekik is legyen saját, teljes jogú biztosuk a törvények előkészítésével és végrehajtatásával foglalkozó Európai Bizottságban. Egy másik példa, hogy a saját jogon nagyhatalom britek és franciák azt akarják, hogy külpolitikai döntéseket továbbra is csak teljes egyetértéssel hozhassanak a tagállamok.
Egynéhány téma nemzeti "szent tehén": a lengyeleknek a kereszténység megemlítése az alkotmányban, Magyarországnak a kollektív nemzeti és etnikai kisebbségi jogok alkotmányos garantálása a speciális mániája. Kérdéses persze, hogy ezeknek a "kis magánügyeknek" mekkora esélyük van arra, hogy komolyan fontolóra vegye őket az összes állam, hát még, hogy bekerüljenek a végső alaptörvénybe. Diplomaták szerint ezeknek inkább az a jelentősége - a hazai közönségnek való szereplésen túl -, hogy alku tárgyává tehetőek. "Ha te támogatod az én javaslatomat, én is támogatom a tiédet."
A tagállamok már a napirend kialakítása felett ölre mennek. A soros olasz elnökség és egy sor nagyobb tagállam eredetileg abban reménykedtek, hogy sikerül minél rövidebb kormányközi konferenciát szervezni, ahol minél kevesebb kérdést vitatnak majd meg. Ennek egyszerűen az az oka, hogy ezek az államok jelenlegi formájában elégedettek az alkotmánytervezettel. Azok, akik sértve érzik érdekeiket, főleg a kicsik, olyan konferenciát akarnak, ahol bármilyen témát fel lehet vetni, és addig tart, amíg megállapodás nem születik minden ügyről. A hétfői külügyminiszteri találkozó inkább nekik kedvezett, a napirend teljesen nyitott maradt, és a konferencia végét sem fixálták le - egyszerűen túl sok állam akar változtatni az alaptörvény tervezetén (bővebben lásd itt.
|