Berágott az EU a román sztrádaépítésre

Személyesen vizsgálódik Günter Verheugen a Brassó-Nagyvárad autópálya ügyében. Az EU bővítési biztosa szerint elegendő információja van az aggódáshoz a közbeszerzési eljárás nélkül aláírt 2,5 milliárd dolláros üzletről.
"Az egész ügy bűzlik" - jellemezte a Brassó-Nagyvárad autópálya megépítéséről szóló szerződést Günter Verheugen. Az EU bővítési biztosa személyesen vizsgálja a közbeszerzési eljárás nélkül aláírt 2,5 milliárd dolláros üzletet - jelentette a Financial Times.

A román kormány versenyeztetés nélkül bízta meg az építkezéssel az amerikai Bechtel Groupot. Az iraki újjáépítésben is részt vevő amerikai cég felsőszintű politikai kapcsolatokkal rendelkezik az amerikai vezetésben.

Verheugen szerint "elegendő információ áll rendelkezésre ahhoz", hogy Brüsszelt aggassza a dolog. Ha kiderülne, hogy törvénytelenség történt, vagy a szerződéskötés ellentétben áll a Románia által az integrációs folyamatban vállalt kötelezettségekkel, akkor az ország nem sok jóra számíthat - tette hozzá az Adevarul című román napilapnak nyilatkozva.

Despina Neagoe román kormányszóvivő a sajtónak kijelentette: a Bechtellel létrejött szerződés a román és az amerikai kormány között érvényben lévő infrastruktúra-fejlesztési megállapodás alapján született.

Az építkezés megzavarhatja az európai uniós támogatással épülő Budapest-Bukarest sztráda munkálatait is. Az ellenzéki román Demokrata Párt szerint meg sem kellene kezdeni az európai úthálózat-fejlesztési tervekben nem is szereplő sztráda építését.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Külföld
Akadozik a mentőakció Horvátországban

Ma hajnalban hét utórengés is volt Horvátországban, hétre emelkedett az áldozatok száma. Az EU válságkezelésért felelős biztosa ma a térségbe utazik.

2020. december 30., 08:07