Elfogadtuk a 2004-es EU költségvetési ajánlatot

Magyarország elfogadta az EU-nak a 2004-es évre vonatkozó pénzügyi-költségvetési ajánlatát, és új javaslatokat terjesztett elő a közvetlen mezőgazdasági támogatások induló szintjére, illetve a bevezetésükre meghatározandó átmeneti időszak hosszára.
A kedden tartott főtárgyalói konzultációkon a magyar fél ismertette a 2005-ös és 2006-os évre szóló költségvetési kompenzációs mechanizmussal kapcsolatos javaslatait is, amelyekben egyelőre nincs egyetértés az unióval. Elérhető közelségbe került viszont a megállapodás a mezőgazdasági kvótáknak és a közvetlen támogatások nemzeti kiegészítésének a kérdésében - közölte a magyar főtárgyaló.

A legfontosabb nyitott kérdés

Juhász Endre az EU soros dán elnökségének képviselőivel tartott - forma szerint kötetlennek minősülő - egyeztetésen fejtette ki a magyar kormánynak az elnökség egy hete előterjesztett javaslataival kapcsolatos álláspontját. Az uniós ajánlatok a csatlakozási tárgyalások legfontosabb nyitott - zömmel pénzügyi-költségvetési természetű - kérdéseire terjednek ki, de egyelőre nem tekinthetők a tizenötök közös álláspontjának. Részben ezzel függ össze, hogy a nagykövet nem kívánta elárulni a most ismertetett magyar javaslatok számszerűsített részleteit. Ez érvényes a közvetlen mezőgazdasági jövedelemtámogatások induló szintjére, illetve a bevezetésükre meghatározandó átmeneti időszakra is.

Közel a megállapodáshoz

A dán elnökség a tizenötök korábban már jóváhagyott álláspontjával összhangban a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatban azt javasolta, hogy az újonnan csatlakozó országok tagságuk első évében az uniós támogatási szint 25 százalékát kapják; ez a következő két évben 5-5, majd évente 10 százalékkal emelkedne, s 2013-ban érné el az akkori uniós szintet. Ha viszont 2006 után a közösségi támogatások csökkennének, akkor az átmeneti időszak lerövidülhet. Emellett az unió hozzájárulna ahhoz, hogy az új tagországok a csatlakozás utáni első három évben a támogatásokat úgynevezett nemzeti kiegészítéssel a közösségi szint legfeljebb 40 százalékáig növeljék. A gyakorlatban ez az első évben 15, a másodikban 10, a harmadikban pedig 5 százalékos emelkedést tenne lehetővé az unió eredeti ajánlatához képest. A keddi konzultációkon Magyarország a nemzeti kiegészítésekkel kapcsolatban is új javaslatot terjesztett elő, s a nagykövet tájékoztatása szerint ez ügyben "nagyon közel kerültünk a megállapodáshoz".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19