A francia problémák azonban egybehangzó (kivétel francia) vélemények szerint ennél jóval mélyebben gyökereznek. Az ország gyakorlatilag folyamatosan megszegi a maastrichti konvergencia kritériumokat, igaz a költségvetési hiány 3 százalék alá szorítására 2015-ig újabb haladékot kapott a francia vezetés. A munkanélküliség is tartósan 10 százalék felett van, igaz ez meg mindig kicsit jobb adat, mint az eurózóna 11 százalékos átlaga. Az igazi probléma viszont az Európai Bizottság szerint az, hogy Hollande semmit nem hajtott végre a francia versenyképesség visszaszerzéséhez szükséges strukturális reformokból. A francia állami kiadások mértéke továbbra is kolosszális, a közszféra hatékonysága a béka segge alatt van, a vállalatok a rugalmatlan munkaerőpiacra és a 35 órás (!) munkahétre panaszkodnak, a munkavállalók meg arra, hogy a fizetésemelés nem tart lépést az infláció mértékével (utóbbi kapcsán a francia politikában mágikus erővel bíró, minden politikai kampányt átható pouvoir d’achat, azaz a vásárlóerő csökkenését emlegetik). Hogy Hollande helyzete még nehezebb legyen, gazdaságpolitikáját nem csak az Európai Bizottság támadja az egyik oldalról, hanem saját kormányának balos tagjai is nyilvánosan kritizáljak őt az eddig bevezetett, és a magyar megszorításokkal összemérve habkönnyű intézkedésekért.
Márpedig a francia gazdaság teljesítménye legálabb annyira fontos az eurózóna prosperitása szempontjából, mint a szintén gyengén teljesítő, de legalább minimális növekedést felmutató németé.
A híradások szerint a francia fogyasztók érezhetően visszafogták a kiadásaikat, ami további gazdasági lassuláshoz vezet. Szerencsére a válság a Cote d’Azurre még nem gyűrűzött be, így a holnap kezdődő Cannes-i Filmfesztivál közönsége jelentősen hozzájárulhat a gazdasági növekedés erősítéséhez.