Eddig lehetett demokráciát játszani
További Eurologus cikkek
- Majdnem 20 százalékkal csökkent a GDP Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban
- 30 ezer betegnek juttat koronavírus-gyógyszert az EU
- Az EP jelenlegi formájában megvétózza a tagállamok alkuját, az egyik ok a jogállamiság
- EU-s költségvetésről, jogállamiságról vitatkoztak az EP-ben: elégedetlenek a képviselők
- Az EP nem ért egyet a költségvetési alku jogállamisági részével és a forráscsökkentésekkel
Legfrissebb híreink
- A lengyel elnök New Yorkban látogatta meg Donald Trumpot
- A mesterséges intelligencia az új Mata Hari
- 18+Fordulatot várnak a meggyilkolt szerb kislány ügyében, megszólalhat az egyik gyanúsított
- Ferenc pápa audienciáján fogták el New York egyik legkeresettebb bűnözőjét
- Evakuálták a lakosságot Indonéziában, bámulatos fotókon a vulkánkitörés
- Orosz oligarchák elől menekült el a Telegram alapítója
- A Rocky betétdalára vonult be a miniszterelnök a szomszédunkban, pártja győzelmét ünnepelte
- A Moszad korábbi igazgatója elárulta, mi lehet Izrael célpontja Iránban
- Az új skála történetének legnagyobb földrengése rázta meg Japán nyugati részét
- A határok áthágása: miért foglalkoztatja a popkultúrát az apácák élete?
Eddig tartott a kampány, kezdődhet a háború az uniós intézmények között. Az EU-nak is kellemetlen intézményközi harc akkor indulna be, ha az Európai Parlament, valamint az uniós állam- és kormányfők nem értenének egyet abban, hogyan találják meg az Európai Bizottság következő elnökét. Az öntudatos választópolgár persze joggal mondhatja, hogy „haló, most szavaztam, voltak elnökjelöltek a Bizottság élére, és a Juncker nyert”. Csakhogy az EU olyan hely, ahol nem biztos, hogy a nyertes győz végül.
Az előző EP-választáson egyértelmű volt a helyzet: az uniós országok vezetői (magyar részről akkor Bajnai Gordon) összeültek, és kitalálták, hogy másodszor is a portugál José Manuel Barrosót jelölik bizottsági elnöknek. Az Európai Parlament, amelynek szavaznia kell a javaslatról, ugyan morgott egy kicsit, de végül jóváhagyta Barrosót.
Most azonban a helyzet sokkal bonyolultabb. Az azóta hatályos lisszaboni szerződés értelmében a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács tesz javaslatot az Európai Bizottság elnökének személyére. Ugyanakkor az állami vezetők kötelesek figyelembe venni a legutóbbi EP-választás eredményeit. Hogy milyen mértékben, arról eltérő értelmezések vannak.
Ettől lesz demokratikusabb?
Az Európai Parlament szerint csak úgy lehet demokratikus az eljárás, ha az európai választók előre tudják, ki lesz a bizottsági elnök, és ennek tudatában szavaznak az egyes pártokra. Ezért a parlamenti frakciók elnökjelölteket állítottak, és arra próbálják rákényszeríteni az állam- és kormányfőket, hogy közülük válasszanak. Az EP kezében egyetlen eszköz van, amivel a képviselők zsarolhatják az állami vezetőket: ha nem a nekik tetsző jelöltet javasolják, akkor a parlament elutasítja az előterjesztett személyt.
A tagállamok szerint viszont az elnökjelöltek állításával az európai parlamenti politikai erők túlmentek a szerződés szövegén, és nem fogják automatikusan a legnagyobb frakció elnökjelöltjét támogatni. Az állam- és kormányfők egyébként úgy érvelnek, hogy az EP-választásokat tagállami keretekben tartják, és a választók túlnyomó többségének fogalma sincs arról, hogy kik voltak az elnökjelöltek. Így aztán ez a tényező nem is befolyásolhatta a választói akaratot, tehát ha figyelmen kívül hagyják a döntés során, akkor attól nem lesz kevésbé demokratikus az eljárás.
Európai nagykoalíció készül
A nagy birkózás nyitányaként kedd délelőtt egyeztetnek az Európai Parlament frakcióvezetői Martin Schulz EP-elnökkel (egyben szocialista elnökjelölttel), délután pedig összeülnek a tagállami vezetők. A választások úgy alakultak, hogy sem az EP jobboldala (a Fideszt felölelő Európai Néppárt, a brit konzervatívok, és liberálisok), sem a baloldal (szocdemek, zöldek, liberálisok, baloldali radikálisok) nem tudja összeszedni az elnökjelölt támogatásához szükséges többséget. Így elkerülhetetlennek látszik a nagykoalíció. Sőt, a szocdemek és az Európai Néppárt még együtt is csak nagyon szűk többséget élveznek, valószínűleg a liberálisok szavazataira is szükség lesz ahhoz, hogy a leendő elnökjelölt kényelmesen megugorja a 376 szavazatot az EP-ben.
Ez azt jelenti, hogy bárki is legyen végül a tagállamok jelöltje, legalább a két nagy párt támogatottságára szüksége van. Juncker és Schulz már itt elvérezni látszanak. Kicsi az esély arra, hogy a magyar kormányt többször élesen bíráló Martin Schulzra fog szavazni a Fidesz. Ahogy arra is csekély esély van, hogy Jean-Claude Junckert támogatná például a brit Munkáspárt.
Valószínűbbnek tűnik, hogy egy kompromisszumos jelöltet találnak az állam- és kormányfők. Most leginkább Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök és Christian Lagarde IMF-vezér neve forog leginkább Brüsszelben.
Megpróbálják ellaposítani az izgalmakat
Amikor hétfőn Angela Merkel német kancellárt a luxembourgi Jean-Claude Juncker esélyeiről kérdezték, azt mondta, hogy szép dolog a győzelem, de többség is kell a sikerhez. Ebből is látszik, hogy Merkel sem feltétlen híve annak, hogy Juncker vezesse a Bizottságot.
Az EU malmai lassan őrölnek, az új frakcióknak csak június végére kell megmondaniuk, végül is kiből állnak, hányan vannak. Lesznek meglepetések. A román liberálisok például lehet, hogy átülnek a néppárthoz, ahogy a francia liberálisok is. Amíg ez nem zárul le, a számolgatás értelmetlen. Merkel szerint Van Rompuy majd a júniusi végi EU-csúcson számol be a vezetőknek arról, a kedden kapott felhatalmazással hogyan élt, kikkel tárgyalt, kit javasol bizottsági elnöknek.
Most akkor mi van Orbán és Juncker között?
Reméljük, semmi. A hatvanéves Juncker régi vágású kereszténydemokrata politikus, aki a klasszikus értelemben vett európai értékekhez ragaszkodik. Tizenkilenc évig vezette a hercegséget. Orbánék azért sem szerethetik, mert Juncker külügyminisztere, miniszterelnök-helyettese, Jean Asselborn az Orbán-kormány egyik legkeményebb kritikusa volt az elmúlt években. A médiatörvény miatt így jellemezte például Orbán Viktort: „Mostanáig Aljakszandr Lukasenkót (fehérorosz elnököt) tekintették az utolsó diktátornak Európában. Nem ez lesz a helyzet, amikor a törvény hatályba lép.”
De Luxemburg legnagyobb bűne Viviane Reding. A „luxemburgi oroszlán” ugyanannak a keresztényszociális pártnak a tagja (egykor vezetője), amelynek színeit Juncker is viseli, illetve Juncker kormányzása alatt volt Reding rendszeresen EU-biztos Brüsszelben. A magyar kormánynak pedig jó párszor meggyűlt a baja a jogállamiságot, alapjogokat védeni hivatott EU-biztossal.
Rovataink a Facebookon