Az EU eljárást indíthatna maga ellen

2014.12.18. 21:37 Módosítva: 2014-12-18 22:24:31
Legalábbis ha ugyanazok a szabályok vonatkoznának rá, mint a tagállamokra, mondta az Európai Parlament elnöke.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint „kafkai” a helyzet az Európai Unió tegnap elfogadott költségvetése körül. Mint azt korábban megírtuk, az EU 23 milliárd eurós hátralékot hozott össze néhány év alatt, mert a tagállamok egy része vonakodik elég pénzt adni a bevállalt kifizetésekre.

Az utolsó pillanatban ugyan megegyeztek az Európai Parlamenttel az idei költségvetésről, de ez a megoldás csak tűzoltásra elég. Ez egy „hiánybüdzsé” – figyelmeztetett Martin Schulz az állam- és kormányfők csütörtökön kezdődött csúcstalálkozóján. Mint elmondta, maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is azzal példálózott, hogy

ha az EU tagállam lenne, uniós eljárást kellene indítani ellene a szabálysértően magas hiány miatt.

Az Európai Parlament elnöke más kérdésekben is kiosztotta a tagállamokat. Szerinte az is rajtuk múlik, hogy a találkozó egyik fő témája, a készülő 315 milliárd eurós befektetési csomag jogilag készen áll-e majd a beígért júniusi határidőre. Egyébként „általában” is miattuk és nem az Európai Parlament miatt csúsznak, szögezte le Schulz. Visszautasította azt is, hogy az EP-képviselők pakolnák tele a jogszabályokat bonyolult módosításokkal. Az adóelkerülés elleni harcot hat tagállam kötekedése nehezíti, mert ellenzik az automatikus információcserét a hatóságok között, tette hozzá.

Az elnök beszéde egy újabb szép fejezet az EU két jogalkotója, a közvetlenül választott Európai Parlament és a tagállami kormányokat képviselő Tanács közötti viszálykodásban, amely évtizedek óta meghatározza az EU-s törvényhozás dinamikáját.