Egy perc csenddel kezdődött az Európai Bizottság (EB) szokásos déli sajtótájékoztatója a párizsi terrortámadás miatt. Az EU tagállamainak és intézményeinek vezetői korábban arra kérték az európaiakat, hogy csatlakozzanak a néma megemlékezéshez az áldozatokról.

„Nem a félelem fog irányítani minket” – hangsúlyozta Margaritisz Szkínász bizottsági szóvivő. Egyelőre vizsgálják a helyzetet, a Bizottság a szerdai ülésén fog kézzel fogható döntéseket hozni. Ma a külügyminiszterek tanácskoznak a terror elleni harcról, pénteken a bel- és igazságügyi miniszterek rendkívüli ülésen tárgyalnak a külső határőrizet megerősítéséről, közös légiutas-nyilvántartásról és a lőfegyverek miatti biztonsági intézkedésekről. Mindenesetre a Bizottság felpörgeti az áprilisban közzétett biztonsági stratégia egyes intézkedéseit, mint a fegyverekről és a hatástalanításukról szóló jogszabályok felülvizsgálatát.
A tagállamok dolga a biztonsági szűrés
Az Európai Bizottságot arról a terroristáról is kérdezték, aki a francia hatóságok szerint a menekültekkel érkezett. A helyszínen talált szíriai útlevél tulajdonosa Lérosz szigetén érte el a görög partot, ahol uniós „hotspot”, azaz a menekültek regisztrálásában részt vevő fogadóállomás is működik.
Az október 3-i határátlépéskor még nem működött a hotspot, önállóan nem is regisztrál senkit az ottani kilenc ember, ráadásul a tagállamok november 12-ig csak a kért szakértők alig felét ajánlották fel.

Natasha Bertaud szerint a biztonsági ellenőrzés a tagállami hatóságok dolga, az EU menekültügyi és rendőri szervezetei csak segítséget nyújtanak ehhez. Az illető ujjlenyomatát az uniós adatbázisba betáplálva, a schengeni információs rendszeren keresztül elvileg kiszűrhetik a gyanús személyeket.
Párizs kérhet segítséget
Egy terrortámadás esetén a tagállamok egy uniós szolidaritási mechanizmuson keresztül segíthetnek, de ezt Párizsnak kell kérnie és még nem tette meg, mondta Margaritisz Szkínász.
A schengeni övezeten belüli határellenőrzések visszaállításáról is sok kérdés érkezett, de ezt szükség – például terrortámadás esetén – engedik a szabályok.
Párbeszéd a belgiumi hatóságokkal
Az Európai Bizottság szóvivője előre azzal nyugatta a párizsi támadások brüsszeli szála miatt aggódó újságírókat, hogy az EB biztonsági kérdésekben szorosan együttműködik a belgiumi hatóságokkal.
- Budapest, XIV. kerület Bosnyák utca 14.
- Alapterület 44 m2 Szobák 2 db Vételár 47,39 M Ft
- Budapest, eladó lakás
- Alapterület 73 m2 Szobák 3 db Vételár 69,5 M Ft
Rovataink a Facebookon