A magyar média 69 százaléka kormánykritikus – mondta a Fidesz Brüsszelben

2019.02.20. 18:39 Módosítva: 2019.02.21. 12:46
Az Európai Bizottság felkérte a firenzei székhelyű háttérintézményét, hogy sürgősséggel készítsen egy jelentést a magyarországi médiahelyzetről, különös tekintettel a kormányzati médiaholdingra – ezt a Bizottság egyik tisztségviselője jelentette be az Európai Parlamentben.

Az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága elsősorban azért vette napirendjére a magyarországi média helyzetét, mert szerették volna tudni, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány megléte milyen hatást gyakorol a sajtó többszínűségére.

Giuseppe Abbamonte, az Európai Bizottság médiapolitikáért felelős igazgatója azt mondta, hogy legutóbbi 2017-ben készült átfogó jelentés a magyar sajtóról.

Akkor közepes és nagyon súlyos kockázatokat tártak fel, például tulajdonkoncentrációt jelölték meg mint aggasztó körülményt, illetve azt, hogy nincs igazán független szabályozó testület.

Abbamonte szerint a legsúlyosabb gond az volt már akkor is, hogy az állam hogyan csatornázza be a támogatásokat, és mivel független sajtót ettől lényegében megfosztják, mindez piactorzulást jelent. Hozzátette azt is, hogy önmagában az a tény, hogy tucatnyi tulajdonos mintegy 470 médiumot ajándékozott a KESMA-nak, cégegyesülésként nem tartozik a Bizottság hatáskörébe, mert nem érte el a rendeletben meghatározott értékküszöböt.

Volt egy rövid vita is erről a témáról. Az olasz szocialista Silvia Costa azt mondta, hogy hiába indult el Magyarország ellen a 7-es cikkes eljárás, a helyzet még súlyosabb lett. Mások azt kifogásolták, hogy miért a magyar médiával foglalkoznak, hiszen máshol is van elég baj a sajtó függetlenségével.

Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője azonban a következőképpen tett helyre mindenkit: valószínűleg azért van problémájuk a magyar sajtóval a kritikus képviselőknek, mert

itt egy konzervatív-keresztény értékeket közvetítő és egy nyomtatott médiát megmentő céllal létrehozott nemzeti stratégiailag fontos projektről van szó.

Azt is kijelentette Bocskor Andrea a Médianéző Intézet elemzésére hivatkozva, hogy a KESMA létrejötte csak szerkezeti változást jelent, és

69 százalékban még mindig kormánykritikus a magyar média és csak 31 százalékban kormánybarát.

Mindenesetre az Európai Bizottság  médiapolitikáért felelős igazgatója  elkérte Bocskor Andreától a jelentést, szeretné elolvasni.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!