Kompromisszumkereső belga, ellenzéki olasz, szókimondó spanyol, dörzsölt francia az EU élén

kombo
2019.07.08. 07:15 Módosítva: 2019.07.08. 13:07
Charles Michel, David Sassoli, Josep Borrell, Christine Lagarde: bemutatjuk, várhatóan kik irányítják az Európai Bizottság élére jelölt Ursula von der Leyen mellett az uniós intézményeket a következő években.

A héten véget ért maratoni tárgyalások után az EU-s országok vezetői eldöntötték, hogy kiket jelölnek az Európai Unió legfontosabb intézményeinek az élére, az Európai Parlament pedig megválasztotta az elnökét. Ha az EP is jóváhagyja, a következő öt évben a német kereszténydemokrata Ursula von der Leyen vezetheti az Európai Bizottságot, a spanyol szocialista Josep Borrell pedig a bizottsághoz tartozó Európai Külügyi Szolgálatot. Két és fél évig az olasz szocialista David Sassoli lesz az Európai Parlament feje, és a belga Charles Michel elnökli a miniszerelnökök és államfők rendszeres találkozóit, az Európai Tanácsot. Az Európai Központi Bank vezetője a francia jobboldali Christine Lagarde lehet.

Ursula von der Leyen portréját részletesen bemutattuk a hét közepén, most sorra vesszük a másik négy politikus pályáját és fogadtatását.

Charles Michel: belga kormányfőként a kompromisszumok mestere

„Akkor most elmegyek a királyhoz és benyújtom a lemondásomat” – mondta tavaly december 18-án Charles Michel belga miniszterelnök a parlamentben, miután elveszítette az ellene benyújtott bizalmatlansági szavazást. Így is tett, Fülöp belga király elfogadta a lemondást, később azonban azt kérte Micheltől, hogy a májusi választásokig maradjon még ügyvezető kormányfő. És mivel Belgiumban nem egyszerű dolog a kormányalakítás, így történhetett, hogy kedden délelőtt még belga miniszterelnökként részt vett a flamand régió miniszterelnökének beiktatásán, délután pedig megválasztották az Európai Tanács elnökének. Charles Michel még csak 43 éves, de 25 éve van a politikában.

Frankofón családból származik, édesapja is politikus, Louis Michel belga külügyminiszter volt, aztán pedig az Európai Parlament tagja a liberális frakcióban. Charles Michel Brüsszelben és Amszterdamban tanult jogot, első politikai tisztsége az volt, amikor 18 évesen bekerült Brabant-Vallon tartomány tanácsába. 1999-ben beválasztották a szövetségi parlamentbe, 23 évesen ő volt a legfiatalabb képviselő. Egy év múlva a vallon regionális kormány belügyminisztere lett (ezzel Belgium történelmének legfiatalabb minisztere), majd rövid ideig belga nemzetközi fejlesztési miniszterként is dolgozott. 2006-ban Wavre város polgármesterének is megválasztották. Amikor 2010-ben a frankofón liberálisok elveszítették a választásokat, Michel megnyerte a pártelnökségért folytatott versenyt. Négy év múlva, 38 évesen Belgium legfiatalabb miniszterelnökének nevezték ki. Olyan koalíciót irányított, ahol a vallon liberálisoknak a flamand nacionalistákkal kellett együtt kormányoznia. Ez okozta a bukását is, az ENSZ migrációs paktumát ugyan aláírta, mert a parlament ezt megszavazta, de tiltakozásképpen a flamand nacionalisták kiléptek a kormányból, a kisebbségi kormányzás pedig egy hétig tartott, azt követően elveszítette a bizalmi szavazást.

A közéletben eltöltött évtizedek alatt természetesen nagyon jó kapcsolatrendszert alakított ki szerte a világban. Belga politikusként ráadásul művészi szintre kellett emelnie az egyeztetés és kompromisszumkeresés tudományát – a belga többnyelvűség, a bonyolult közigazgatás, a sok-sok eltérő érdek kezelése és becsatornázása megköveteli, hogy mielőtt összehív egy egyeztetést, egyeztessen az egyeztetés körülményeiről. Erre szüksége lesz az Európai Tanács elnökeként is. Talán az sem véletlen, hogy közvetlen elődje, Donald Tusk előtt egy másik belga volt miniszterelnök, Herman van Rompuy töltötte be ezt a tisztséget, ő szintén a kompromisszumkötés nagymesterének hírében állt.

A három gyermekes Michel egyébként közvetlen politikus, gyakran feltűnik különböző családi rendezvényeken, de minden évben ott van a Pride-on is. Amikor megérkezik az EU-csúcsokra, akkor készségesen válaszol az újságírók kérdéseire. Előbb elmondja franciául, utána hollandul, majd ha van rá igény, akkor angolul is. És persze bárki kérdezhet is tőle. Az Európai Tanács megválasztott elnökeként első sajtótájékoztatóján azt mondta: „Európa kihívásokkal néz szembe, de az én véleményem az, hogy a kihívások egyben lehetőségek is.”

Melyik intézmény mit csinál – egy mondatban

  • Európai Bizottság: jogszabályjavaslatokat készít, megalkotja az EU törvényalkotási tervét a következő öt évre, ellenőrzi az uniós szabályok végrehajtását
  • Európai Tanács: 24 miniszterelnök és 4 köztársasági elnök (francia, román, litván, ciprusi) két-háromhavonta összeülő találkozója, az EU stratégiai döntéseit hozzák meg
  • Az EU Tanácsa: a szakminiszterek, nemzeti szakértők és diplomaták rendszeres találkozói, az EU egyik törvényhozó ereje
  • Európai Parlament: az EU közvetlenül választott képviselőtestülete, az EU másik törvényhozó ereje
  • Európai Központi Bank: a közös európai pénznek, az eurónak a gazdaságban lévő mennyiségét szabályozó független intézmény, fő feladata az árak stabilan tartása
  • Európai Külügyi Szolgálat: az Európai Unió közös külpolitikai céljaira javaslatot tevő és azokat végrehajtó diplomáciai testület

David Sassoli: az olasz jobboldal ellenpólusát látják benne

Az Európai Parlament szerdán megválasztott elnökét viszonylag nagy tisztelet övezi az Európai Parlamentben, és különösen a saját frakcióján, a szociáldemokratákon belül. David Sassoli Olaszországban ismert személyiség, amit annak köszönhet, hogy évekig tévés riporter volt az állami televízióban.

2009 óta EP-képviselő, háromszor választották meg, mindhárom alkalommal meggyőző szavazatszámokkal. Olaszországban az EP-választáson nemcsak a pártlistákra szavazhat a választó, hanem a választott listán belül is megjelölheti – ha akarja –, hogy mi a preferenciája, melyik jelöltet szeretné leginkább bejuttatni az Európai Parlamentbe. Sassoli a 2009-es választáson rengeteg, 400 ezer ilyen preferenciális szavazatot kapott, 2014-ben 206 ezret, 2019-ben pedig 128 ezret. Az idei eredményével a kilencedik legnépszerűbb jelölt volt egész Olaszországban.

David Sassoli hatvanhárom éves, Firenzében született. Pályája első felében újságíróként dolgozott, először az Il Giorno című olasz napilapnál, majd az olasz állami televízió hírműsoraiban volt tudósító, szerkesztő, majd vezető szerkesztő.

Fiatal korában a cserkészeknél és katolikus ifjúsági szervezeteknél tevékenykedett. 2009-ben választották először európai parlamenti képviselőnek az olasz szociáldemokrata párt, a Partito Democratico színeiben. 2014-ben újraválasztották, ekkor az Európai Parlament alelnöke lett. Ebben a ciklusában ő volt a parlamenti előadója a negyedik vasútszabályozási reformcsomagnak és a légi közlekedést szabályozó „egységes európai égbolt” jelentésnek. 2019-ben harmadszor is EP-képviselőnek választották a közép-olaszországi régióban.

Akkor nőtt meg David Sassoli befolyása a szociáldemokrata frakción belül, amikor 2018-ban a jobboldali Liga és a rendszerellenes 5 Csillag Mozgalom alakíthatott kormányt Olaszországban Az Európai Parlamentben a mérsékelt olaszokban az EU-ellenes olasz kormány ellensúlyát látták, és Sassoli a jobboldali kormánnyal szembeni ellenállás egyik vezető figurája lett.

Különösen élvezi a dél-európai: a spanyol, portugál, görög szociáldemokrata képviselők támogatását – ők voltak azok, akik felsorakoztak mögötte a keddi belső szavazáson, amikor a frakció Sassolit jelölte az Európai Parlament elnökének. Vele szemben a holland, német és brit szocialisták inkább Dobrev Klára jelölését támogatták.

David Sassoli egyáltalán nem megosztó, de nem is nagyon feltűnő személyiség. Ebből a szempontból kézenfekvő választás az Európai Parlament elnökének, akinek elsősorban az a feladata, hogy biztosítsa az intézmény zavartalan működését. Az EP-elnöknek nem a pártpolitika porondján kell erélyesnek lennie, hanem a brüsszeli intézmények: a tanács, a bizottság és a parlament közötti szembenállásban kell a parlament érdekeit védenie.

Ennek ellenére az első felszólalásából látszott, hogy temperamentumosabb, elszántabb, érzelmesebb politikus, mint elődje, az olasz jobboldali Antonio Tajani. Elődjével szemben Sassoli a beiktatási beszédében nagyon élesen elítélte a nacionalizmust, és a menekültügy kapcsán erélyesen sürgette az európai kormányokat, hogy hozzák tető alá az új európai uniós menekültügyi szabályokat.

Josep Borrell: a beszólógatós diplomata

Nagy elvárásokat támasztanak az új külügyi főképviselő felé az uniós tagállamok. Egy magas rangú brüsszeli diplomatától tudjuk, hogy az előző időszakban fokozatosan szorult háttérbe a tagállamok szerepe az uniós külpolitika kialakításában, és az irányítást az Európai Külügyi Szolgálat vette át. Federica Mogherini, a külügyi szolgálat leköszönő vezetője csak elvétve jelent meg a rendszeres nagyköveti találkozókon, ahol a diplomatákat általában kész tények elé állították.

Josep Borrellt Brüsszelben tapasztalt, európai színtéren edzett politikusnak tartják, és erre szükség is van ebben a munkakörben. Mint ahogy állóképességre is, ugyanis a külügyi főképviselő munkája rengeteg utazással jár. Önmagában az nem okozott nagy meglepetést, hogy egy déli tagállam kapja a főképviselői tisztet, azonban már most lehet tudni a döntés mögött meghúzódó alku egyik részéről. Arról, hogy Josep Borrellhez fog majd tartozni a humanitárius segélyek ügye, amit most még külön biztos felügyel. Ez azt jelenti, hogy az Európai Külügyi Szolgálat – amely az intézményrendszeren belül viszonylagos önállóságot élvez –, most közelebb kerül az Európai Bizottság központi apparátusához és az egyik főigazgatóság is neki fog dolgozni.

Nem a legsimulékonyabb jelentkezőt választották erre a pozícióra. Josep Borrell híres arról, hogy egy-egy nyilatkozatával odavág a többi országnak és vezetőinek.

Nagy ellenzője például Donald Trump amerikai elnök politikájának, és az Egyesült Államokról egyszer azt mondta: nem csoda, hogy el tudtak jutni az integráció magasabb fokára, hiszen ugyanazt a nyelvet beszélik, és nagyon rövid a történelmük. Hozzátette: a függetlenséghez az amerikaiaknak annyit kellett tenniük, hogy megöltek négy indiánt.

Nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy a venezuelai, évtizedek óta húzódó polgárháborús helyzetet európai szerepvállalással kellene megoldani. Egy alkalommal Oroszországot Európa régi ellenségének és fenyegetésnek nevezte, ami most visszatért.

Josep Borrell a legidősebb a mostani vezetőválasztottak közül. Hetvenkét éves, a hetvenes évek vége óta aktív a spanyol politikában. Katalán származású, de ellenzi a katalán függetlenséget. Szervezetkutatást, energiagazdálkodást, közgazdaságtant tanult és kutatott az amerikai Stanford Egyetemen, Párizsban és Madridban. A kilencvenes években fejlesztési és környezetvédelmi miniszter volt, 2018 júniusa óta külügyminiszter. Korábban volt már az Európai Parlament elnöke is, 2004-től 2007-ig.

2011-ben hozták létre az Európai Külügyi Szolgálatot, azóta van külügyi főképviselője az Európai Uniónak. Az előző két alkalommal két nő, a brit Catherine Ashton és az olasz Federica Mogherini töltötte be ezt a pozíciót. Josep Borrellnek a kinevezése előtt az Európai Parlament külügyi szakbizottsága előtt is meg kell jelennie, és számot kell adnia a programjáról és az elképzeléseiről. Ha nem nyeri el az EP-képviselők tetszését, a parlament tiltakozhat ellene.

Christine Lagarde: a piacon már bizonyított mielőtt politikus lett

A hatvanhárom éves francia Christine Lagarde nem szokványos jelölt az Európai Központi Bank (EKB) élére. Nincsen bankvezetési tapasztalata és gazdasági végzettsége sem. Viszont ez már akkor sem jelentett akadályt, amikor kétszer is megválasztották a világ legnagyobb hitelintézetének, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) az élére.

Végzettsége szerint jogász, viszont egyáltalán nem áll tőle távol a gazdaság világa. Mielőtt tizenöt évvel ezelőtt politikai pályára lépett, a Baker & McKenzie nevű nemzetközi jogi tanácsadó cégnél hosszú és sikeres karriert futott be. 1981-től végigjárta a ranglétrát: a vállalat francia fiókjának a munkatársából a nemzetközi igazgatótanács elnökévé vált. A 2000-es évek elején a világ egyik legbefolyásosabb üzletasszonyaként tartották számon.

2005-től kezdve vállalt vezető kormánypozíciókat: külkereskedelemért felelős államtitkár, majd  gazdasági, ipar- és pénzügyekért felelős miniszter lett Dominique de Villepin és François Fillon jobboldali kormányaiban.

Pénzügyminisztersége alatt tört ki egy botrány azzal kapcsolatban, hogy  a francia állam egy üzleti döntőbíráskodási ügyben több, mint 400 millió eurós kárpótlást juttatott egy Bernard Tapie nevű üzletembernek. Felmerült a gyanú, hogy azért kapott ilyen jelentős összeget, mert Nicolas Sarkozy ezzel köszönte meg Tapie-nak a köztársasági elnöki választási kampányában nyújtott segítségét. 2015-ben a bíróság kimondta, hogy Tapie nem volt jogosult ekkora összegre, és vissza kell fizetnie a pénzt. Christine Lagarde érintettségét nem állapította meg a bíróság az ügyben, hivatali hanyagság miatt viszont elítélték. Büntetést azonban nem szabtak ki rá.

2011-ben került a Nemzetközi Valutaalap élére, miután elődje, Dominique Strauss-Kahn szexuális zaklatási vádak miatt lemondott a szervezet vezetéséről. Hatéves elnöksége alatt olyan reformokat hajtottak végre az intézményben, amelyek nagyobb súlyt adtak az IMF kisebb tagországainak a nagyobbakkal szemben. 2012-ben, a görög államháztartási válság alatt adott egy híressé vált interjút a brit Guardiannek, amelyben megjegyezte, hogy a görögöknek saját magukon kellene segíteniük azzal, hogy elkezdik befizetni az adóikat – elsősorban arra célozva, hogy a tehetős görögök körében volt nagyon elterjedt az adóelkerülés.

2015-ben aztán ő volt az, aki amellett érvelt az európai pénzügyi tárgyalásokon, hogy haladékot kell adni görögöknek a hiteleik visszafizetésére, és csökkenteni kell a hitelek kamatait.

Az IMF igazgatótanácsa elégedett volt Lagarde munkájával, és 2016-ban újraválasztották a valutaalap elnökének.

A pénzpiaci elemzők legnagyobb része örült a hírnek, hogy Christine Lagarde-ot javasolták az Európai Központi Bank élére. Igaz, hogy az EKB három eddigi vezetője: a holland Wim Duisenberg, a francia Jean-Claude Trichet és az olasz Mario Draghi korábban mind jegybankelnök volt, és Lagarde nem büszkélkedhet ilyen tapasztalattal. Viszont dicsérték a tárgyalókészségét, a válságkezelési kvalitásait és a kommunikációját. Lagarde jól beszél angolul, ami francia politikusok között ritkaság – ezt annak is köszönheti, hogy már középiskola után két évig az Egyesült Államokban tanult és politikusok mellett gyakornokoskodott az amerikai törvényhozásban, később pedig évekig dolgozott Chicagóban és Washingtonban.

Arra számítanak, hogy EKB-elnökként az elődjének a hozzáállását követve beruházásokat segítő monetáris politikát folytat majd: továbbra is alacsonyan fogja tartani az alapkamatot, ami a hitelfelvételnek és a gazdaságélénkítésnek kedvez. Mario Draghi, a korábbi elnök június közepén arra utalt, hogy a központi bank talán még egyszer meghirdeti az eszközvásárlási programját, és „mennyiségi könnyítést” is indíthat, amellyel pénzt pumpálna a gazdaságba.

Christine Lagarde nevezését az európai nemzeti bankok igazgatóinak a tanácsa kell, hogy megerősítse ahhoz, hogy ő lehessen az Európai Központi Bank elnöke. Mario Draghi mandátuma október végén jár le.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek