Az EU vizsgálja a gödi Samsung-gyárnak szánt állami támogatást

2019.10.14. 21:09
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak a Samsungnak nyújtott, 108 millió eurós (35 milliárd forint) állami támogatás ügyében, mert szabálytalanságok lehetnek a vissza nem térítendő állami támogatás odaítélésében.

Az Európai Bizottság kételkedik abban, hogy a Samsung SDI cégnek juttatott magyar állami támogatás összeegyeztethető-e az uniós szabályokkal – közölte a brüsszeli testület hétfőn.

A dél-koreai vállalat 1,2 milliárd eurót (400 milliárd forintot) fektet be a gödi üzemébe, hogy bővítse az elektromos járművekben használt újratölthető akkumulátorok gyártását. A munkálatok a kapacitás kiépítéséhez 2017 decemberében kezdődtek, és már előrehaladott állapotban vannak. Magyarország 2018-ban értesítette a Bizottságot arról, hogy 108 millió euró összegű, vissza nem térítendő állami támogatást kíván nyújtani a projekthez.

Mindenféle állami támogatás torzítja a piaci versenyt az Európai Unió közös piacán, ezért az uniós tagállamok csak akkor támogathatnak magáncégeket, ha arra nyomós okai vannak: például, ha egy hátrányos helyzetű régióban ösztönözni szeretnék a gazdasági fejlődést.

Az Európai Bizottságnak kétségei vannak afelől, hogy a Samsung SDI-nek juttatott támogatás ösztönző hatással jár-e. Arról sincs meggyőződve, hogy az állami támogatás megfelelő és arányos-e, és hozzájárul-e a regionális fejlődéshez. Végül: félő, hogy az állami támogatás eredményeként más uniós tagállamokból munkahelyeket helyeznek át Magyarországra.

A Bizottság többek között meg fogja vizsgálni, hogy közvetlenül a magyar állami támogatás váltotta-e ki a Samsung SDI magyarországi beruházásra vonatkozó döntését, vagy a gödi beruházást akár állami támogatás nélkül is megvalósították volna. Ha az utóbbi a helyzet, akkor tiltott támogatásról van szó. Ha ugyanis egy nagyvállalat mindenképp végrehajtaná a beruházást, de mégis támogatást kap az államtól, azzal jogtalanul csökkennek költségei és versenyelőnyhöz jut a többi vállalattal szemben.

A kormány megteheti az észrevételeit

Margrethe Vestager, a versenypolitikáért felelős biztos szerint az állami beruházások fontosak a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatásában, de támogatást csak akkor szabad nyújtani, ha ez a magánberuházás létrejöttéhez közvetlenül szükséges. Ellenkező esetben

FENNÁLL A VESZÉLY, HOGY AZ ILYEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK JOGTALANUL JUTTATNAK EGYES CÉGEKET VERSENYELŐNYHÖZ, MINDEZT AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL

– emelte ki. 

Az állami támogatás akkor felel meg az uniós szabályoknak, ha valódi ösztönző hatása van, vagyis ráveszi a vállalatot, hogy egy adott régióban ruházzon be. Viszont a neki juttatott támogatás nem lehet nagyobb, mint amennyi feltétlenül szükséges, nem járhat indokolatlan negatív hatásokkal, mint például, hogy felesleges kapacitásokat hoz létre egy hanyatló piacon, és nem vezethet ahhoz, hogy az EU másik, gazdaságilag hátrányos helyzetű régiójában ugyanez a vállalat beszünteti a tevékenységét.

A Bizottság további vizsgálatokat fog végezni, hogy a kezdeti gyanújuk a támogatás szabálytalanságáról megalapozott-e. Az eljárás lehetőséget biztosít Magyarországnak és a harmadik félnek is, hogy megtegyék észrevételeiket.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !