Finn elnökség: Kovács tweetjei elfogadhatatlanok

Felháborítónak nevezte Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő tweetjeit Tytti Tuppurainen, finn európai ügyekért felelős miniszter az Áltanos Ügyek Tanácsát keddi ülését lezáró sajtótájékoztatón. Az EU soros elnökségét ellátó finn kormány tagjaként Tuppurainen vezette a keddi tanácsülést.

A magyar jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárásban kedden tartották a második meghallgatást, amelynek során a magyar kormány képviselőit kérdeztik az európai miniszterek az igazságszolgáltatás függetlenségéről, illetve az sajtó és a tudományos élet szabadságáról. A meghallgatás után nagy felháborodást keltett, hogy Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő folyamatosan kommentálta a közösségi médiában a meghallgatás témáit és az uniós vezetőket Soros-kórusnak nevezte. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter többször is kikérte magának a történteket.

Az EUrologus úgy tudja, hogy az európai diplomaták a meghallgatás előkészítésénél felajánlották Magyarországnak azt a lehetőséget, hogy nyilvános meghallgatást tartsanak. Ezt a lehetőséget elutasították, majd Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára élőben számolt be a zárt meghallgatáson történtekről a közösségi médiában.

Írásos magyarázatot, és nem bocsánatkérést várunk a magyar kormánytól - mondta Tuppurainen a kedd esti sajtótájékoztatón. A finn uniós miniszter azt is kifejtette, hogy komoly témáról volt szó, és az európai jog is kimondja, hogy bizalmasan kell kezelni a meghallgatáson hallottakat. Tuppurainen a tweetek antiszemita jellegét is kritizálta.

Maroš Šefčovič, az intézményközi kapcsolatokért felelős biztos is egyetértett vele, és elfogadhatatlannak nevezte azt a nyelvezetet, amit Kovács használt. Mind az európai család tagjai vagyunk, és a családtagjainkkal így nem beszélünk - mondta.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59