Bizottság: Folytatódik jövőre is a hetes cikk szerinti eljárás

A magyar jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárás 2020-ban, a horvát elnökség alatt is folytatódik - jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos az Európai Parlament jogi, bel- és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) meghallgatásán hétfőn Strasbourgban. Reynders kifejtette: a 2020. január 1-jétől az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét a finnektől átvevő horvát kormánynak is folytatnia kell és folytatni is fogja a hetes cikk szerinti eljárást.

Emellett azt is kiemelte, hogy a Bizottságnak egyéb eszközei is vannak a magyar jogállamiság védelmében, például a kötelezettségszegési eljárások, amelyek akár az Európai Unió Bíróságáig juthatnak. Reynders megismételte : azon dolgoznak, hogy

a 2021-27-es uniós költségvetésben a jogállamiság feltételrendszerével konkrét következményei legyenek, ha egy tagállam nem tartja tiszteletben a jogállamiság alapelveit.

Az ülésen az EP szakbizottsága a hetes cikk szerinti eljárás második meghallgatását tárgyalta. Az Európai Unió Tanácsában a múlt héten Varga Judit igazságügyi miniszternek és kíséretében lévő többi kormánytagnak az uniós miniszterek kérdéseire kellett válaszolnia az alábbi témákban: az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtó és a tudományos élet szabadsága. Az ülésen és azt követően nagy felháborodást keltett, hogy a zárt meghallgatást a közösségi médiában Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő végig kommentálta és az Európai Bizottság és az uniós kormányok egyes tagjait a "Soros-kórus" tagjának hívta.

Tytti Tuppurainen finn EU-s ügyekért felelős miniszter a történteket elítélte, és magyarázatot kért, majd a magyar kormány levelét nem tudta elfogadni pénteken, mivel nem azt magyarázták meg, hogy Kovács miért tweetelt a zárt ülésről és emlegette Sorost magas rangú tisztviselőkkel kapcsolatban. Tuppurainen a hétfői EP-ülésen azt mondta, az uniós nagykövetek aznap megtárgyalták az ügyet, amiről azt gondolja, most már le van zárva.

 

Az EP szakbizottságában Roberta Metsola, máltai néppárti EP-képviselő és a magyar ügy árnyék-jelentéstevője az elsők között szólalt fel. Kifejtette, hogy a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is azt szerette volna, hogy ha az EP szakértői is részt vesznek a múlt keddi meghallgatáson. A jogállamiság védelmében alkalmazott uniós eszközök Metsola szerint nem elég hasznosak, és a néppárti EP-képviselő azt szeretné, ha minden uniós tagállamot egyforma, átfogó és független jogállamisági vizsgálatnak vetnének alá, hogy egyetlen tagállam se panaszkodhasson a kettős mérce miatt. 

Sophie in’t Veld, az Európa Megújul frakció holland képviselője felszólalásában a Tanácsot vádolta azzal, hogy tétlenül nézi, amint "Európa szétesik", és a "demokrácia haldoklik Magyarországon és Lengyelországban". A magyar és a lengyel kormányok in’t Veld szerint "megerőszakolják a jogállamiságot, a demokráciát és az alapjogokat, de Tanács semmit nem tesz."

A meghallgatáson a LIBE magyar tagjai is felszólaltak. Hidvéghi Balázs EP-képviselő "baloldali inkvizítor" és "boszorkányüldözés" hasonlatokkal jellemezte a hetes cikk szerinti eljárást. Donáth Anna momentumos EP-képviselő szerint a hosszadalmas és rendkívül diplomatikus eljárás csak megerősítette Orbán Viktort. Dobrev Klára DK-s politikus pedig a Fidesz néppárti tagságáról a jövő év elején meghozandó döntésre utalva reményét fejezte ki, hogy a "keresztény, konzervatív Európai Néppárt" a közeljövőben bizonyosságot ad a demokratikus értékek iránti elkötelezettségéről.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59