Egy 66 milliós piac képviselői tárgyalnak egy 450 millióssal

2020.04.24. 16:11 Módosítva: 2020.04.24. 18:25

A héten több mint negyven videókonferenciát tartottak az EU és Nagy-Britannia brexittárgyalói, az álláspontok mégsem közeledtek egy tapodtat sem a március elején megtartott első tárgyalási forduló óta. Michel Barnier, az EU főtárgyalója a legújabb fordulót lezáró pénteki sajtótájékoztatóján csalódottságának adott hangot, és finoman 

azt is javasolta a briteknek, hogy gondolják át, biztosak-e abban, hogy december 31-én megállapodás nélkül akarnak-e távozni a gazdasági integrációból.

Azzal ugyanis, hogy az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az EU-ból, a brexit politikai része lezajlott. Ám gazdaságilag Nagy-Britannia továbbra is az európai integráció része maradt, és a feleknek meg kell egyezniük a gazdasági és egyéb kapcsolatokról az év végéig tartó átmeneti időszakban.

Vagy megállapodhatnak abban is, hogy az átmeneti időszakot és a tárgyalásokat jövőre is folytatják. Erről azonban június 30-ig kell dönteniük, de addig már csak két tárgyalási forduló van csak hátra – emlékeztetett Barnier.

A koronavírus miatt kialakult politikai-gazdasági válság is hátráltatja a tárgyalásokat, de a felek hajthatatlansága is közrejátszik a problémában. Barnier pontosan azokat a vitás pontokat említette, mint két-három hónappal ezelőtt, és azt rótta fel a britek szemére, hogy nem veszik kellően komolyan ezeket a témákat. Barnier szerint a britek folyton azt hangsúlyozzák, hogy egyenlő félként, nemzeti szuverenitásukat megőrizve ülnek a tárgyalóasztalhoz. 

De az igazság az, hogy egy 66 milliós piac képviselői egyeztetnek egy 450 milliós piac tárgyalóival

– mondta. Ennek szellemében az EU pedig ragaszkodik ahhoz, hogy

  • a kereskedelemben érvényesüljenek az azonos versenyfeltételek, vagyis csak akkor engedi el a vámokat és tarifákat, ha a britek betartják a sztenderdeket,
  • a felek kölcsönös hozzáférést biztosítanak egymás tengereihez és piacához, és kvótákkal küzdjenek a túlhalászás ellen,
  • a britek ismerjék el az Európai Unió Bíróságának fennhatóságát az együttműködés alá eső területeken,
  • illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményét alkalmazzák a rendőri- és igazságügyi együttműködésben.

Bár lehetett véletlen technikai hiba is, de Barnier üzenetének különös színezetet adott, hogy a sajtótájékoztató első felében nem működött a tizenöt perccel azelőttig még tökéletesen funkcionáló tolmácsolás, így egy jó darabig csak franciául lehetett a főtárgyalót követni.

Nem sokkal később a brit kormány szóvivője is megszólalt az MTI beszámolója szerint: az EU elégtelen javaslatait okolta amiatt, hogy nem haladtak a tárgyalások. Az ígéretes közeledés után azért torpantak meg a tárgyalások, mert a britek úgy érezték, az EU kedvezőtlenebb feltételeket ajánlott az áruforgalom szabályozásával kapcsolatban, mint korábban más partnereknek. 

Szóljon hozzá a Facebook-oldalunkon!



  • Hírek
  • Hírek