78 milliárd forintos válságkezelő csomagot engedélyezett az Európai Bizottság

2020.05.25. 13:34

A magyar kormány újabb, összesen 78 milliárd forintos állami válságkezelő csomagját hagyta jóvá hétfőn az Európai Bizottság.

Az egyik vállalkozástámogatási program 57 milliárd forint értékben hitelekkel segíti azokat a magyar cégeket, amelyek a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. A másik, 21 milliárd forintos program vissza nem térítendő támogatásokat nyújt a bajbajutott kis- és középvállalkozásoknak.

Az 57 milliárd forintos (156 millió eurós) hitelkeretből a magyar kormány becslései szerint 140-220 likviditási gondokkal küzdő magyar cég kaphat kölcsönt, legfeljebb 280 millió forint (800 ezer euró) értékben. A hitelből a vállalkozások gazdasági tevékenységének folytatását, újabb befektetéseket vagy a béreket lehet finanszírozni.

A másik, 21 milliárd forintos (60 millió eurós) csomagból akár 6000 kis- és középvállalkozás kaphat vissza nem térítendő támogatást a kormány szerint. A mezőgazdasági vállalkozások legfeljebb 35 millió forintos (100 ezer euró), a halászatban és vízgazdálkodásban érintettek maximum 42 millió forintos (120 ezer euró), az összes többi szektorban tevékenykedő cégek pedig 280 millió forintos (800 ezer euró) segítséget kaphatnak.

A programokat nem uniós forrásból, hanem a magyar államkasszából finanszírozzák majd a koronavírus utáni gazdasági talpraállás jegyében. Márciusban  jelentette be az Európai Bizottság , hogy a járvány gazdasági kárait enyhítendő, kivételt fog tenni az uniós versenyjogi szabályokban, és engedélyezi azokat a támogatásokat, amelyeket a tagállamok a bajbajutott vállalkozások megmentésére vagy az egészségügyi fejlesztésekre szánnak. 

A Bizottság egyik legfontosabb és kizárólagos hatásköre, hogy biztosítsa a tiszta és méltányos versenyt az uniós belső piacon. Ezért a tagállamoknak előzetes engedélyt kell kérniük, ha anyagi segítséget vagy adókedvezményt akarnak egy vállalatnak adni, és ha mégis megteszik jóváhagyás nélkül, komoly szankciókkal kell szembenézniük.

A rugalmas válságkezelés jegyében most azonban nemhogy kivételt tettek, hanem létrehoztak egy olyan munkacsoportot is a Bizottságon belül, amely 24 órán belül képes a támogatási javaslatokat elbírálni.

Korábban ugyancsak vállalatok támogatására 315 milliárd, illetve 50 milliárd forint felhasználását engedélyezték, illetve kutatók és fejlesztők támogatására szolgáló, 31,5 milliárd forintos állami segítség kapcsán „adtak felmentést” a tiltott állami támogatásra vonatkozó szabályok alól. Emellett a Bizottság ahhoz is hozzájárult, hogy az uniós támogatások közé tartozó strukturális alapokból 350 milliárd forintot költsön a kormány hasonló célokra.

Az Európai Bizottság múlt héten kiadott jelentése a magyar államháztartási mutatókat alapvetően rendben találta, de több ponton is kritikát fogalmaztak meg a magyar kormány válságkezelési stratégiájával és gazdaságpolitikájával kapcsolatban, kiemelve a korrupciót és a társadalmi egyenlőtlenségeket.



  • Hírek
  • Bankszámla