Orbán azzal a tudattal mehet Brüsszelbe, hogy már meg is nyerte a csatát

GettyImages-1202324734
2020.07.16. 19:14

Csavart még egyet az amúgy is bonyolult uniós költségvetési tárgyalásokon a magyar parlament kedden elfogadott határozata. Ha tiszteletben akarja tartani az országgyűlés véleményét, Orbán Viktor nem mehet bele egy olyan megállapodásba, amely jogállamisági feltételekhez köti az uniós kifizetéseket.

A magyar miniszterelnöknek gyakorlatilag papírja van arról, hogy megvétózhatja az egész uniós költségvetést és a hozzá kapcsolt gazdasági helyreállítási alapot, ha egy olyan, majdnem mindenki által támogatott kitétel is belekerül a megállapodásba, ami Magyarország számára a jövőben nehézségeket okozhat.

A jogállamiság feltételrendszer pontos szabályairól jelenleg is folyik a vita, de az elképzelés lényege, hogy ha az Európai Bizottság vizsgálata megállapítja, hogy egy tagállamban csorbulnak demokratikus alapelvek, korlátozzák a szabadságjogokat és az államhatalmi ágak függetlenségét, akkor az uniós támogatásokat fel lehessen függeszteni vagy teljesen leállítani. Az értékelés alapját képezhetné például szeptemberre ígért, minden uniós tagállamra kiterjedő jogállamiság-jelentés.

Bár más országban nem adta ezt írásba az országgyűlés, biztos, hogy a jogállamiságról és az uniós pénzekhez köthető korrupcióról szóló viták után a többi állam- és kormányfő nem mehet bele arcvesztés nélkül egy olyan alkuba, amelyben egy szó sem esik a jogállamiságról. A 2020 második felében az EU soros elnökségét ellátó német kormány ezt az elmúlt hetekben többször is elmondta, hogy prioritásnak tekintik a jogállamiságot.

Mint az EU történetében olyan sokszor, a patthelyzetre a megoldás most is Mátyás király és az okos leány meséjének szellemében születhet majd meg:

a 2021-27-es uniós költségvetésben és a hozzá kapcsolódó gazdasági helyreállítási alapban lesz is jogállamisági feltételrendszer, meg nem is.

Pontosabban: a kifejezés minden valószínűség szerint valahol szerepelni fog, csak épp a pontos szabályokat maszatolják el, vagy papíron létező, de a valóságban politikailag kivitelezhetetlen feltételeket szabnak majd meg, és ezt majd minden politikus a hazai közvélemény igényeire formálva kommunikálhatja otthon.

Politikai cserekereskedelem

Hogy az európai politika színfalai mögött komoly cserekereskedelem zajlik, azt António Costa portugál miniszterelnök keddi budapesti látogatása után tett nyilatkozata is jól illusztrálja: a jogállamisági feltételrendszert el kell választani a költségvetési vitától, mivel "az értékeket nem lehet megvásárolni". Az álláspontját szerdán egy véleménycikkben tovább magyarázta, mondván, a hetes cikk szerinti eljárás való a jogállamiság védelmére, és naivitás lenne azt hinni, hogy ha a kérdést összekeverjük a költségvetéssel, akkor nem fog lebénulni a döntéshozatal.

Ezt a portugál és a nemzetközi sajtó is éppen úgy értelmezte, hogy

COSTA részéről MÁR MEGTÖRTÉNT A TRANZAKCIÓ: HAJLANDÓ LEMONDANI A JOGÁLLAMISÁGI FELTÉTELEKRŐL AZÉRT CSERÉBE, HOGY MEGSZEREZZE ORBÁN TÁMOGATÁSÁT  AZ UNIÓS GAZDASÁGI HELYREÁLLÍTÁSI ALAPHOZ.

Ennél még érdekesebb, hogy kedden Mark Rutte miniszterelnök is arról beszélt a holland parlamentben, hogy a kompromisszum érdekében el kell engedni a fordított minősített többség szavazás kritériumát a jogállamiság ügyeknél. A múlt héten ugyanez szerepelt az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek a költségvetési javaslatában. (A fordított minősített többség mögött álló politikai logikáról itt írtunk részletesebben.)

Ennek fényében nem sokat számít, hogy a napokban a Népszavának adott interjújában Tytti Tuppurainen finn EU-ügyi miniszter vagy a 444.hu kérdésére válaszoló Michael Roth német államtitkár is határozottan kiált a jogállamisági kritériumrendszer mellett. Ahogy az sem, hogy a jogállamiság területén illetékes mindkét uniós biztos, Věra Jourová és Didier Reynders még egy csütörtöki sajtótájékoztatón is ragaszkodott fordított minősített többségi elképzeléséhez.

A politikai alkuk logikája azt diktálja, hogy egy olyan megoldás születhet majd, amelyben betű szerint szerepelni fog a jogállamisági kritériumrendszer a költségvetési alkuban, de olyan feltételekkel lehetne majd csak életbe léptetni a szankciókat, amelyeket jelenlegi politikai erőviszonyok mentén úgysem fognak elegen támogatni.

Ezzel éppen olyan hatástalan eszközzé válhat a költségvetéshez rendelt jogállamisági feltételrendszer, mint a hetes cikk szerinti eljárás, amely tavaly megrekedt a politikai akarat hiányában. (A magyar és a lengyel jogállamiság védelmében folyik jelenleg ilyen eljárás , amelynek végén fel lehetne függeszteni a magyar és a lengyel kormány szavazati jogát a miniszterek Tanácsában, ha a többi tagállam úgy találja, hogy súlyosan sérülnek a demokratikus alapelvek.)

ORBÁN tehát AZZAL A TUDATTAL INDULHAT PÉNTEK HAJNALBAN A BRÜSSZELI CSÚCSTALÁLKOZÓRA, HOGY EZT A CSATÁT MÁR KEDDEN MEGNYERTE, és még az európai kollégáit is sikerült egy kicsit megforgatnia.

Azzal a kommunikációs kihívással pedig úgyis megküzd majd, hogy az alkuban mégis miért szerepel valahol valami a jogállamiságról.

Kétszintes játékok

A politikatudományban - különösen az európai integrációval foglalkozó ágában - egyáltalán nem ismeretlen az a taktika, amit a magyar parlament alkalmazott: kétszintes játékok névre hallgat. A lényege, hogy egy politikus a nemzetközi tárgyalásokon arra hivatkozik, a keze meg van kötve a hazai parlament és a választók akarata miatt, otthon pedig a külföldi tárgyalópartnerekre tolja a felelősségét annak, ha egy kellemetlen alkuba bele kellett mennie.

A kétszintes játékok európai nagymesterének Angela Merkel német kancellárt tartják már lassan egy évtizede, de a holland és finn politikában is elég gyakran tetten lehet érni a motívumot. A különbség annyi, hogy ezek a manőverek árnyalatnyival elegánsabban zajlanak, mivel nem szavaznak meg az egész uniós gazdaságot veszélyeztető tárgyalási mandátumokat olyan parlamentek, ahol miniszterelnök által kézivezérelt kormánypártnak kétharmados többsége van.

Most viszont elég nehéz helyzetbe került a holland Rutte, aki az elmúlt hónapok tárgyalásai során a legkíméletlenebbül képviselte a költségvetési fegyelem iránt elkötelezett takarékos államok álláspontját a koronavírus utáni gazdasági helyreállításhoz uniós támogatást követelő mediterrán országokkal szemben.

Emellett a holland közvélemény  évek óta kiemelkedően sokat foglalkozik a magyar jogállamiság helyzetével - bár ennek is leginkább az vonala érdekli őket, hogy az adóeuróikból kap Magyarország jelentős uniós támogatásokat, miközben a kormány EU-ellenes retorikát visz és felmerül a korrupció gyanúja is. Ennek megfelelően a holland kormány az elmúlt években a költségvetéshez kapcsolt jogállamisági feltételrendszernek is az egyik legnagyobb szószólója volt.

Ám a holland miniszterelnök a keddi beszédével el is kezdte alapozni, hogyan adja majd el a tárgyalópartnerek hajthatatlanságára kenve a költségvetési alkut. Egyrészt beismerte, hogy a hatékony szankciókat lehetővé tevő szavazási módszertől búcsúzni kell, de azért bizonygatta, hogy ennél többet nem fognak engedni a jogállamiságból.

Az eurózóna problémája

Ezt az egyébként a koherens álláspontot forgatta fel Orbán néhány korábbi, költségvetési fegyelmet dicsérő és költekező államokat kritizáló nyilatkozata, illetve a magyar parlament határozata, mely kimondja: 

A jogállamiság elvével maga a csomag sem egyeztethető össze, hiszen a javaslat előterjesztésének oka és legfőbb célja éppen azon országok gazdaságainak megsegítése, amelyek évek óta megszegik a közös uniós jog részét képező maastrichti kritériumokat.

Vagyis a mentőcsomag megítélésében Magyarország egy platformra helyezkedett Hollandiával.

A képet tovább árnyalja, hogy bár az uniós intézmények kommunikációja nagy erőkkel igyekszik a 750 milliárd eurós helyreállítási alapot úgy beállítani, mintha az EU egészének megmentésére irányulna, valójában az eurózóna stabilitásáról szól: ha Olaszország vagy Spanyolország csődbe megy, azzal az egész valutaövezetet magával ránthatja. Aminek nyilván komoly következményei lennének a nem eurót használó uniós ország - így Magyarország - számára is, de igazán az euróövezeti gazdaságokat sújtaná.

Nemcsak a szóban forgó mediterrán országokat, akiket az északnyugat-európai politikusok amúgy jogosan vádolhatnak költségvetési lazasággal, hanem Hollandiát, Németországot vagy éppen Ausztriát is. Itt érthető módon nem lehet a népszerűséget növelni azzal, ha a politikusok az eurózóna néhány szerkezeti hiányosságára is kitérnek a takarékosságot magasztaló beszédeikben. Vagyis arra, hogy 

a kemény kompromisszumok mentén megalkotott valutaövezet a hozzájuk hasonló exportorientált gazdaságoknak kedvez, miközben válság esetén nem sok segítséget nyújt a bajbajutott országoknak, akik ha nem lennének az eurózóna tagjai, leértékelhetnék a saját fizetőeszközüket.

Ezzel pedig egyértelművé válik, hogy bár a hazai közvélemény számára minden európai politikus igyekszik magát erősnek és függetlennek feltüntetni, végeredményben mindenki függ a másiktól. Nyilván ki fogják játszani az ütőkártyáikat, kicsit megzsarolják egymást, de előbb-utóbb meg kell állapodniuk a közös költségvetésről és a gazdasági helyreállításról.

A német EU-elnökség pedig pontosan ezt akarja elérni, és a nyilatkozataikból már most jól látszik, hogy ennek érdekében ők maguk is példát fognak mutatni. Az otthoni közvélemény számára vállalható módon engednek is a jogállamiság feltételrendszerből meg nem is, és adnak is támogatást a koronavírus-járvány sújtotta gazdaságoknak, meg nem is.

A kérdés most már csak az, hogy a  pénteken kezdődő csúcstalálkozón az uniós állam- és kormányfők meg tudnak-e valami olyasmiben egyezni, ami csak annyira lesz kellemetlen, hogy még el tudják adni a választóiknak a többi állam- és kormányfőre fogva, vagy a rend és az imázs kedvéért beiktatnak még egy konferenciát.

Szóljon hozzá a Facebook-oldalunkon!

(Borítókép:  Orbán Viktor Brüsszelben 2020. február 21-én. Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / Getty Images Hungary)



  • Hírek
  • Lakáshitel