Szaúd-Arábia 72 Eurofightert vesz

Nagy mennyiségű harmadik generációs vadászgép eladásáról írt alá megállapodást a brit védelmi miniszter és szaúdi kollégája. A vadászgépbeszerzés mindenestül 30 milliárd eurójába (8,250 billiárd forintba) kerül a közel-keleti országnak.

Szaúd-Arábia 72 Eurofighter vadászrepülőt szerez be az elavult Tornadok lecserélése érdekében, értesült a londoni Financial Times. A lap pénteki számában ír arról, hogy az üzlet legalább 15 milliárd euró értékű, de a felszerelésekkel egyéb szerződésekkel együtt annak értéke a 30 milliárd eurót ((8,250 billiárd forintot) is elérheti.

A vadászgépek beszerzéséről szóló megállapodást Brown védelmi miniszter és szaúdi kollegája már alá is írta, és a végleges szerződést az év végéig fogják megkötni. A BBC jelentése szerint a megkötött üzlet pénzügyi részletei titkosak, és nem hozható nyilvánosságra, pontosan mekkora összeg cserél majd gazdát.


Klikk a képre!

Az Eurofightert a brit BAE Systems-ből, a francia-német EADS cégből, valamint olasz és spanyol résztvevőből álló konzorcium gyártja, de a szakértők szerint a szaúdi üzlet bevételének kétharmad része a BAE kasszájába folyik be - több ezer munkahelyet biztosítva a cégnek ezzel. Sokan azonban kritizálják a gépek szaúdi eladását, az emberi jogok és a demokratikus elvek az országban tapasztalható korlátozása miatt.

A több néven is emlegetett vadászgép fejlesztése a nyolcvanas években kezdődött, az első próbarepülés 1994-ben volt, az eladásra kínált változatok kialakítása a többszöri költségvetési túllépés, leállás és csúszás miatt körülbelül húsz évbe telt. Európában Anglia, Németország, Spanyolország, Olaszország és Ausztria légiereje rendelt Eurofightereket.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Valóban jó döntés bezárni az edzőtermeket?

A fitnesz- és egészségfejlesztési szektor, valamint az emberek egészsége miatt átütő megoldáscsomagra lenne szükség.

november 21., 13:39

  • Belföld
Tanácstalanok a segélyszervezetek, tilos a szabadtéri ételosztás

A Heti Betevő Egyesület most hajléktalanszállókra, nappali melegedőkbe viszi az ételt.

november 22., 21:28

  • Belföld
Halálra fagyott egy nagykanizsai hajléktalan, ő az első idei áldozat

A 43 éves férfi nem ment be a hajléktalanszállóra, egy bokor alatt élt.

tegnap, 08:47

  • Belföld
Legyen bűncselekmény a jogosítvány nélküli vezetés – javasolja az országgyűlési képviselő

Olcsón meg lehet úszni, ha valakinek nincs érvényes vezetői engedélye, Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő most ezen változtatna.

november 21., 17:43

  • Külföld
Ferenc pápa: A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba kezd a világ

A katolikus egyházfő szerint a szegényeket is be kell vonni a fejlesztésbe.

november 22., 06:04