Földrengés Afganisztánban és Pakisztánban

Közepes erejű földrengés rázta meg Pakisztán északi részét és a szomszédos Afganisztán egy kisebb területét csütörtök délelőtt - jelentette a BBC. Az okozott kárról és az áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Több afgán nagyvárost - többek között Kabult - illetve a pakisztáni fővárost, Iszlamábádot is földrengés rázta meg csütörtök délelőtt. Az átlagosan mintegy fél percig tartó rengések erejét az észak pakisztáni Pesavar és az afganisztáni Mazari- Sarif városa mellett, még az indiai fővárosban, Új-Delhiben is lehetett érezni.

A pakisztáni fővárosban a lakóházak alapjai megremegtek, az otthonokban a csillárok kilengtek. Az afgán határ közelében fekvő Pesavarban az első rengés után az utórezgések következtében tíz percig mozgott a föld.

Az Iszlámábádtól több mint 500 kilométerre fekvő Kabulban a lakosok heves lökésekről számoltak be. A földrengés alapjaiban rázta meg a kabuli repülőtér épületét, ahonnan az emberek félelmükben az utcára rohantak.

A pakisztáni meteorológiai szolgálat illetékese elmondta: a Richter skála szerinti 5,8 -as erősségű földmozgás epicentruma Pesavartól 300 kilométerre, az afganisztáni-pakisztáni határon átnyúló Hindukus-hegységben volt. A földrengések egyébként gyakoriak a térségben.

Az MTI jelentése szerint legalább 5-ös erősségű földrengés rázta meg Tádzsikisztán fővárosát is. Dusanbéban a lakóházakban megmozdultak a bútorok, a lakosok ijedtükben az utcára futottak. A térségből jelentős anyagi károkról és áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19