Nagy erejű földrengés Japánban

Nagy erejű, a Richter-skálán 7-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap a Japánhoz tartozó Kjúsú szigetét. Egy idős asszony meghalt, több százan megsebesültek a természeti csapás következtében.
Helyi idő szerint vasárnap délelőtt 10 óra 53 perckor mozdult meg a föld. A rengés epicentruma Kjúsú-sziget legnagyobb városával, Fukuokával egy magasságban, a várostól alig néhány tucat kilométerre a Japán-tengeren volt, fészke pedig kilenc kilométerrel a tengerfenék alatt. A mérsékelt erejű utórengések sorozata által kísért földmozgást érezni lehetett Kiotóban, sőt a Koreai-félszigeten is, Szöulban és főleg Puszan kikötőváros térségében.

A legfrissebb jelentések szerint csak a Tokiótól mintegy 900 kilométerre délnyugatra lévő Fukuokában 340 sérültet ápolnak kórházakban, 782 embert pedig ki kellett telepíteni otthonából. Az anyagi károk - a földrengés erejéhez képest - szinte elhanyagolhatóak. Fukuoka közelében, egy parányi szigeten húsz ház romba dőlt, több tucat pedig súlyosan megrongálódott. Kjúsú szigeten sok helyütt kitörtek az ablakok vagy megrepedtek a falak, elmozdultak a bútorok, berendezési tárgyak.

A vészhelyzetben előírt forgatókönyvnek megfelelően rövid időre leállt a légi és vasúti forgalom, valamint a metró. Helyenként megszakadt az áramszolgáltatás, gázvezetékek rongálódtak meg, nem működtek a mobiltelefonok. Fukuoka és Nagaszaki repülőterét rövid időre, a szükséges ellenőrzések idejére lezárták, de mindkét légikikötő károsodás nélkül vészelte át a természeti csapást, csakúgy mint a térségben lévő négy atomerőmű.

Elmaradt a szökőár

Percekkel a földrengés után a hatóságok szökőárriadót rendeltek el, akár félméteres hullámoktól tartva. Egy órával később azonban lefújták, mivel nem érték el a partokat a rengés keltette tengerhullámok.

Az utóbbi néhány hónapban különösen felerősödött a szeizmikus tevékenység Japánban, amely négy tektonikus lemez találkozása fölött helyezkedik el. A "felkelő nap országában" évente több ezer alkalommal mozdul meg a föld, és Tokiót bármelyik pillanatban romba döntheti egy "megarengés". Egy decemberi kormányzati jelentés szerint valószínű, hogy a következő harminc év során rendkívüli erejű, akár 13 ezer halottat követelő és több millió embert sújtó földrengés következik be Tokióban.

Az utóbbi tíz év legpusztítóbb földrengését tavaly október 23-án a Japán középső részén fekvő Niigata prefektúra szenvedte el: 40 ember halt meg és mintegy 3000 sérült meg a Richter-skála szerinti 6,8-as erősségű földrengésben. 1995. január 17-én a kobei földrengés 6433 ember életét oltotta ki, a sebesültek száma több mint 40 ezer volt. 1923. szeptember 1-jén a Tokió térségét letaroló földrengés csaknem 143 ezer életet követelt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58