Rafael
17 °C
32 °C

Betiltanák a Franco-diktatúra jelképeit

2007.10.11. 15:31
A spanyol kormány törvénytervezete alapján néhány éven belül eltűnnének a Franco-diktatúra fennmaradt emlékei. Akinek a házán mégis tiltott jelkép marad, attól minden támogatást és segélyt megvonnának a hatóságok.

A szocialista spanyol kormány olyan törvénytervezetet terjesztett a hét közepén a spanyol parlament elé, amely alapján a következő években el kell tűnniük a Franco-diktatúra fennmaradt jelképeinek. A törvényhozók várhatóan október végéig döntenek a tervezetről.

A tervezett jogszabály a központi és helyi állami szervek számára kötelezővé tenné a francóista jelképek eltávolítását az utcákról és a középületekről, a címerekből, a jelvényekről, a rangjelzésekből, az emléktáblákról és más tárgyakról. Az állami szervek minden támogatást, segélyt megvonhatnának azoktól a magánszemélyektől, akiknek házán vagy bármely más ingatlanján tiltott jelképek maradnak.

Tiltaná az elfogadásra váró törvény a diktatúra szereplőinek dicsérő, megemlékező jellegű említését is. A tervezett jogszabály ezen kívül arról is rendelkezne, hogy ápolni kell a francói diktatúra (1939-75) elfelejtett áldozatainak emlékét.

Számos spanyol társadalmi szervezet évek óta szorgalmazza a "nemzeti amnézia" állapotának megszüntetését, vagyis annak a helyzetnek a felszámolását, hogy a spanyol társadalom a megbékélés és a demokrácia stabilitása nevében hajlamos elfelejteni a diktátor rémtetteit.