FT: a balközép koalíció nem számíthat mézeshetekre

A Financial Times szerdán budapesti tudósítója jelentését közölte az új magyar kormányra váró nehézségekről. Tízfős parlamenti többségével a választásokon győzelmet aratott balközép koalíció nem számíthat politikai mézeshetekre - emeli ki a brit gazdasági napilap kontinentális kiadásában megjelent elemzésében Robert Wright.
A Financial Times szerzője szerint Orbán Viktor vezetése alatt az új ellenzék lesz a legmagabiztosabb, a legagresszívebb, de egyúttal a legnagyobb és a legegységesebb is Magyarország kommunizmus utáni történelmében. Az EU-tagországok kormányaival és a külföldi befektetőkkel ugyanakkor a tudósító jobb kapcsolatokat jósol az új kormánynak, mint amilyeneket a mostani el tudott érni.

A hivatalba lépő koalíció várható problémáinak jelentős részét a parlamenti aritmetikával hozza összefüggésbe. Idézi Szabados Krisztiánt, a Political Capital kutatóintézet vezető elemzőjét, aki szerint az új kormány nem lesz stabil, a parlamenti fegyelem viszont nagyon fontos lesz.

Költségvetési aggodalmak

A befektetők arra számítanak, hogy az új kormány nagyobb teret enged a szabad piacnak
Wright emlékeztet arra, hogy a befektetők kedvezően fogadták a szocialisták és a szabad demokraták győzelmét, mert arra számítanak, hogy az új kormány nagyobb teret enged a szabad piacnak, mint elődje. Szerinte azonban a balközép koalíciós partnerek választási ígéretei aggodalmakat keltettek a már így is túlságosan megterhelt költségvetéssel kapcsolatban.

Medgyessy határozottan kitart amellett, hogy a társadalmi juttatásoknak és az állami szektorban foglalkoztatottak bérének emelésére, valamint az adók csökkentésére tett ígéretek teljesíthetők. "Ha arra gondolunk, hogy 2004-től az Európai Unió tagjai lehetünk, ezek a vállalások teljes mértékben keresztülvihetők. Soha nem mondtam, hogy jövő év január 1-jétől minden megvalósul" - idézi a szocialista miniszterelnök-jelölt kijelentését a lap.

Az új kormánynak szembe kell majd néznie a megroggyant egészségügyi rendszer reformjával is, s a tudósító szerint ez lehet az egyik olyan terület, ahol a kisebbik koalíciós partnernek más elképzelései lehetnek, mint a szocialistáknak.

Medgyessy jobb helyzetet örökölt, mint Horn

A legnagyobb nehézséget azonban a korrupció problémájának a kezelése jelenti majd - véli Wright. Idéz egy Budapesten dolgozó diplomatát, aki szerint sok kormánypárti képviselő alapos vizsgálatokat tart szükségesnek az Orbán-kormány alatti korrupciós ügyekben. Ez azonban valószínűleg csak még inkább megnehezíti majd az új kormány életét a parlamentben - jegyzi meg a tudósító.

Medgyessy mindezzel együtt is sokkal jobb helyzetet örökölt, mint Horn Gyula, az előző szocialista kormányfő 1994-ben. Minden bizonnyal az ő kormánya fogja bevezetni Magyarországot az EU-ba 2004-ben, s bár feltehetően kezdeményezni fogja a csatlakozási tárgyalásokon született bizonyos ideiglenes megállapodások felülvizsgálatát, más problémás ügyeket - köztük az audiovizuális fejezetet - valószínűleg le tud majd zárni - írja a Financial Times.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04