Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Izraeli tankok állnak Gáza városa körül

2009.01.05. 13:11
Részlegesen körülzárta Gáza városát hétfőn, a Gázai övezet elleni szárazföldi offenzíva harmadik napján az izraeli hadsereg - közölte az izraeli védelmi miniszter. Ehud Barak szavai egybecsengenek a szemtanúk beszámolóival, amelyek szerint izraeli harckocsik láthatók a palesztin várostól délre, északra és keletre.

"Súlyos csapást mértünk a Gázai övezetet uraló Hamászra, de még nem értünk el minden kitűzött célt. A hadművelet folytatódik" - jelentette ki a védelmi miniszter a kneszet külügyi és védelmi bizottságának ülésén, amelyet most kivételesen nem zárt ajtók mögött tartottak.

000T TRDV451384

Előzőleg az izraeli rádióban úgy nyilatkozott, hogy az offenzívát addig folytatják, amíg a palesztin rakétatámadásoknak kitett, határ menti izraeli települések nem lesznek biztonságban. "Az alapvető cél a biztonsági helyzet megváltoztatása délen" - hangoztatta.

"Megteszünk mindent, amit csak egy állam tehet, hogy megvédje polgárait. Azt akarjuk, hogy a polgáraink és katonáink elleni támadások megszűnjenek" - közölte, hozzátéve: egyszer s mindenkorra annak is véget kell vetni, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyverutánpótláshoz jusson.

A Gázai övezet térképe
A Gázai övezet térképe Forrás: Google Maps

Hasonló értelemben nyilatkozott Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szóvivője is. "Izrael nemzetközi és regionális partnereinek abban kell szerepet vállalniuk, hogy működő megoldásokat találjunk a Hamász újrafegyverkezésének megakadályozására" - hangsúlyozta Mark Regev.

Az izraeli védelmi miniszter kijelentései Nicolas Sarkozy francia elnök és izraeli vezetők tervezett jeruzsálemi találkozója előtt hangzottak el.  Sarkozy a tűzszünetre vonatkozó nemzetközi felhívásoknak próbál érvényt szerezni hétfőn kezdődött kétnapos közel-keleti körútján, amelynek keretében Egyiptomot és Ciszjordániát is felkeresi.

A Hamász legbefolyásosabb gázai vezetője, Mahmúd az-Zahar eközben szervezete győzelmét és Izrael elpusztítását jósolta, egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy izraeli polgári személyek és izraeli célpontok elleni támadások lesznek szerte a világon. "Ezzel az agresszióval az ellenség önmaga fölött mondott ítéletet, okot adva a világnak arra, hogy elpusztítsa ezt az átmeneti entitást (Izraelt) Palesztinában." Az izraeliek "legitimálták népük gyilkolását bárhol a világon azzal, hogy a mi népünket gyilkolják" - mondta egyebek mellett az izraeli offenzíva kezdete óta tartott első televíziós beszédében.

000T TRNic322159

Zahar tétlenséggel vádolta az ENSZ-t és általában a nyugati országokat, és ismételten "az agresszió beszüntetését, az (izraeli) erők visszavonását, valamint a (Gázai övezet elleni) blokád feloldását" szabta az esetleges tűzszüneti tárgyalások feltételéül.