Az "Őszentsége II. János Pál, Isten szolgája erényeit és hírnevét" összeállító ügyiratot pontosan két évvel a pápa halála után, április 2-án a Lateráni Szent János bazilikában írják alá ünnepélyes szertartás keretében, amelyen jelen lesz Lech Kazynski lengyel államfő is. A vastag dosszié, amely többek között a néhai katolikus egyházfő összes írását, számos "tanúságtételt életszentségéről" és legalább egy, II. János Pálnak tulajdonított csoda "bizonyítékait" tartalmazza, ezután a szentek ügyeivel foglalkozó kongregáció, majd XVI. Benedek pápa elé kerül.
Santo subito
A gyorsaság, amellyel a szentté avatásnak ez az első szakasza lezajlott, évszázadok óta példa nélkül áll az egyház történelmében. Az eddig leggyorsabb eljárás Teréz anya esetében történt, akit hat évvel a halála után, 2003-ban avatták boldoggá. Az első szakasz rendkívüli gyorsasággal történt lezárása megfelel a több millió hívő és a bíborosok általános kérésének - közölte Mauro Parmeggiani, aki emlékeztetett arra, hogy a "santo subito" (azonnal szent) kívánság hangzott el a római Szent Péter téren II. János Pál halála után.
"A gyorsaság nem jelenti azt, hogy komolyság híján lenne (az eljárás)" - hangsúlyozta a főpap, hozzátéve, hogy az egyházmegyei bíróság és a posztulátor (a pápa dossziéjának összeállításáért felelő ügyvéd) a szabályokat szigorúan betartva járt el.
Mauro Parmeggiani elmondta, hogy a II. János Pál pápának tulajdonított csoda hitelesítése és dokumentálása is szerepel a dossziéban: egy Parkinson-kórban szenvedő francia apáca rejtélyes gyógyulásáról van szó, akinek személyazonosságát Róma püspökének kifejezett kérésére nem közölték. Az apáca azután gyógyult ki a betegségből, amelyben hajlott korában a pápa is szenvedett, hogy II. János Pálhoz imádkozott.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon