Nacionalista győzelem egy görög tankönyvvitában

A parlamentbe frissen bekerült szélsőjobboldal első "fényes győzelmeként" értékelik Görögországban, hogy Kosztasz Karamanlisz konzervatív miniszterelnök visszavont egy általános iskolai történelemtankönyvet, amely szakított a hagyományosan tanított nacionalista közhelyekkel.

Az ultranacionalisták szerint a 6. osztályosoknak szánt tankönyv túlságosan "törökbarát" és "bagatellizálja" az ortodox klérus szerepét az 1830-ban elnyert függetlenség kivívásában, leszámolva egy államalapítói mítosszal egy olyan országban, ahol egyház és állam nincs szétválasztva.

A LAOSZ nevű szélsőjobboldali párt, amelynek első ízben sikerült bekerülnie a parlamentbe a szeptember 16-i választásokon, ujjongva fogadta a kormány döntését, amellyel igazolva látja saját emelkedő csillagát. "Jó, hogy a kormány figyelembe vette a szavazóurnák üzenetét és ha késve is, de visszavonta ezt a szentségtörő tankönyvet" - szögezte le a párt, amely leszögezte, hogy "első számú feladata lesz a görög-keresztény történelem és kultúra védelme".

New York-i betegágyáról "teljes szívéből" üdvözölte Krisztodulosz, a görög ortodox egyház feje is a "helyes döntést" az "egész Görögországot felzaklató ügyben". Athéni megfigyelők szerint a választásokon meggyengült, a 300-fős parlamentben csak törékeny többséggel, 152 mandátummal rendelkező Karamanlisz megpróbál kijönni a szélsőjobboldallal, amely 10 mandátumhoz jutott. A választások előtt a kormányfő nem tartotta szükségesnek a tankönyv visszavonását, legfeljebb a legvitatottabb fejezetek módosítását.

A To Vima című lap szerint a kormány nem azért vonta ki a könyvet, mert a jó vagy rossz, hanem azért, mert a szélsőjobb kampánytémává tette és ez szavazotokba került a kormányzó Új Demokráciának.

Elődeivel ellentétben az egy éve bevezett és a görög történészek többségének támogatását élvező történelmi olvasókönyv világosan szakított az addig tanított a történelem etnocentrista és nacionalista megközelítésével. Az új tankönyv visszavonása után a régit veszik elő, amely azt tanítja a görög diákoknak, hogy az oszmán uralom alatt a rabszolgasorba taszított görögök sokat szenvedett a törököktől, ugyanakkor említést sem tesz például a 50 ezer szaloniki zsidó nácik általi lemészárlásáról.

Az általános iskolai tanárok szövetsége szerint az ügy fő vesztesei maguk a tanulók lesznek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32