Haider visszatérne pártja élére

Bizonyos feltételekkel visszatérne pártja élére Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, akinek pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyre inkább az újabb pártszakadás felé sodródik, miközben tovább csökken a támogatottsága.
A vasárnapi osztrák napilapok szerint Haider egy rádiónyilatkozatban jelentette ki, hogy amennyiben a családja, valamint az FPÖ élén álló testvére és a pártelnökség is egyöntetűen támogatná, kész lenne ismét átvenni a kormánykoalíció kisebbik pártjának. A populista politikus ezt néhány nappal azután mondta, hogy az FPÖ elnökségéből kizártak öt politikust - köztük Andreas Mölzer európai parlamenti képviselőt, aki a párt egyetlen mandátumát birtokolja az EP-ben -, valamint Heinz-Christian Strache helyettes pártelnököt, a párt bécsi szervezetének vezetőjét.

Hatalmi harcok

A kizárásokra közvetlenül azután került sor, hogy az FPÖ újabb súlyos választási vereséget szenvedett, ezúttal az alsó-ausztriai önkormányzati választásokon, amelyeken a szabadságpártiak elveszítették mandátumaik kétharmadát. Sorrendben ez volt a tizenegyedik olyan választás az FPÖ öt évvel ezelőtti kormányra kerülése óta, amelyen a párt veszített támogatottságából. Az FPÖ az utóbbi fél évtizedben csak egyetlen választáson és csak Karintiában tudta növelni támogatói táborát, amikor tavaly tavasszal Haidert ismét tartományi elöljáróvá választották.

Az utóbbi napokban az FPÖ-ben komoly hatalmi harcok alakultak ki, miután Haider és hívei a pártelnökségből kizártakat tették felelőssé a párt támogatottságának zuhanásáért. Haider azt vetette a kizártak szemére, hogy "mindenütt az első sorban üldögélnek, nevetséges nyilatkozatokat tesznek, és mindent tönkretesznek". A kizártak egy része viszont azzal érvel, hogy Haidernek távol kellene maradnia az országos politizálástól, vissza kellene húzódnia Karintiába, és ennek alátámasztására aláírásgyűjtő kampányt indítottak. A pártelnökség már elvetette Hadiernek azt az ötletét, hogy új pártot alapítsanak, a "régi FPÖ-t" pedig átengedjék a Haider-ellenes szárnynak. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy áprilisban kongresszust tartanak a szabadságpártiak, amelyen már a 2006-os parlamenti választásokra előretekintő új programot akarnak elfogadni.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az FPÖ-n belüli harcok tovább csökkentették a párt népszerűségét. A Profil című hetilap hétfőn megjelenő, de Bécsben már vasárnap ismertetett felmérése szerint Haider pártja csak hét százalékos támogatottságot szerezne, ha ma tartanának parlamenti választásokat Ausztriában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25