Folytassa, Haider!

Jörg Haider mégsem mond le 2004. márciusig tartó kormányzói megízatásáról. Az Osztrák Szabadságpárt egykori teljhatalmú vezetője a jövőben az oktatásra, a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikára kívánja helyezni a hangsúlyt.
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) Karintia tartományi szervezetének hatórás elnökségi ülése után Jörg Haider keddre virradóra közölte, hogy mégis kitölti 2004. márciusig szóló kormányzói megbízatását, mert pártbeli társai meggyőzték, és elfogadták az általa kért "keretfeltételeket".

Haider hétfőn bejelentette lemondását, miután az FPÖ súlyos szavazatveszteséget szenvedett a vasárnapi országos törvényhozási választásokon. De az éjszakába nyúló klagenfurti ülés után a jobboldali populista politikus az APA szerint kifejtette: bár a visszalépés a logikus következtetés lett volna a választóknak a szövetségi választásokon kinyilvánított kritikája után, pártbeli társai ezt nem fogadták el, mert jónak tartják a "katintiai utat", és úgy vélik, hogy maradnia kell.

Haider hangsúlyozta, hogy a karintiai FPÖ-vezetőség teljesítette azokat a "keretfeltételeket", amelyeket posztján maradásához szabott. Ezek főleg a kommunikáció és a kormányzati munka javítását érintik abból a célból, hogy az FPÖ visszanyerhesse választóinak bizalmát a 2004-es tartományi törvényhozási választásokig. Haider jelezte, hogy az oktatásra, a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikára kívánja helyezni a hangsúlyt. A stratégiát tíz napon belül, zárt ajtók mögötti tanácskozáson fogják kidolgozni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31