Iván
8 °C
22 °C

Hamenei bojkottra szólítja az arab országokat

2007.10.13. 10:33
A novemberben az Egyesült Államokban rendezendő közel-keleti békekonferencia bojkottálására szólította fel az arab országokat szombaton Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője.

"Az Egyesült Államok azért kezdeményezte ezt az összejövetelt, hogy megmentse a cionista rezsimet (Izraelt), amely pofont kapott a Hezbollahtól (az iráni támogatást élvező, főleg Libanonban működő radikális szervezettől)" – jelentette ki Ali Hamenei a böjti hónapot lezáró id-al-fitr ünnep alkalmából a teheráni nagymecsetben.

A béke nevében szervezett eddigi konferenciák egyike sem használt a palesztinoknak. "Ha maguk a palesztinok nem vesznek részt a tanácskozáson, hogyan vehetne rajta részt a többi arab ország?" – tette fel a kérdést az elöljáró, s az iszlám országokhoz fordult, kérve őket, hogy fontolják meg részvételüket.

Az ajatollah beszédében ismét támogatásáról biztosította a Hamász palesztin radikális szervezetet. "A palesztin nép olyan kormányt juttatott hatalomra, amely fő célkitűzésévé tette az ellenállást, és minden nyomás ellenére a nép és a kormány folytatja az ellenállást" – mondta Hamenei és felszólította a palesztinokat: ne egymás ellen harcoljanak, mert "az ellenség a házaikban van".

Iszmáil Haníje, a Mahmúd Abbász palesztin elnök által leváltott Hamász-kormányfő már október elején felszólította az arab országokat a nemzetközi tanácskozás bojkottjára, pénteken pedig figyelmeztette Abbászt: ne tegyen újabb engedményeket Izraelnek.

Hamenei egyúttal elítélte az Egyesült Államok iraki politikáját. "Irak megszállói képtelenek, vagy nem is akarják garantálni a biztonságot, felelősek minden humanitárius, politikai, szociális és gazdasági katasztrófáért, ami Irakban történt" – szögezte le az ajatollah. Beszédét hallgatósága többször is "Halál Amerikára, halál Izraelre" felkiáltásokkal szakította meg.