Dánia izmozik Kanadával

Katonákkal üzent Dánia Kanadának. Az ottawai védelmi miniszter egy hete azt sugallta, hogy hazáját illeti egy lakatlan földdarab Grönland mellett, Koppenhága elrettentésül lefényképezett egy csoport katonát a Hans-szigeten.

A kanadai védelmi miniszter egy héttel ezelőtt váratlanul felkereste a Hans-szigetet, egy lakatlan földdarabot Grönland és Kanada között. A hírügynökségi jelentések szerint Bill Graham azt sugallta, hogy ez a föld az ő büszke hazáját, Kanadát kell, hogy illesse.


Mérges dán katonák a Han-szigeten (Fotó: EPA)

A helyiek nem törtek ki üdvrivalgásban, igaz, nem is tiltakoztak a bejelentés miatt, mivel a Hans-sziget lakatlan.

A területről utoljára a hetvenes évek elején tárgyalt egymással Kanada és Dánia. Dán értelmezés szerint a Hans-sziget Grönland része, Grönland pedig Dániáé, és ezt pénteken a dán külügyminiszter sietett is leszögezni. Kanada viszont úgy gondolja, hogy a szigetnek semmi köze Dániához, Kanadához viszont ezer szállal kötődik.

Hogy a koppenhágai diplomácia vezetője nem a levegőbe beszél, azt egy általa közzétett felvétel is bizonyítja. A fényképen a napsütéses idő ellenére alaposan felöltözött fázó, de bátor dán katonák egy maroknyi csoportja látható a - mi tagadás - első ránézésre nem túl vonzó szigeten. Hogy a földdarab miatt kirobban-e az első dán-kanadai háború, azt nem tudni, de a dánok nagyon mérgesen néznek a kamerába.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04