A pokol valóban létezik

A pokol valós, a mennyország inkább csak egy állapot, a purgatórium meg csupán koncepció, összegezhető a hivatalos pápai álláspont arról, mi várhat az emberekre a halál után. XVI. Benedeknek elege lett belőle, hogy már a hívók sem rettegnek eléggé a kárhozattól.

Elege lett a pápának abból, hogy már a hívők közül is sokan vallásos szimbólumként gondoltak a pokolra. Róma egy északi elővárosában tartott miséjén kijelentette, hogy a pokol márpedig létezik, a bűnösök pedig tényleg az örök kárhozat tüzében égnek.

A pápa, aki korábban a katolikus dogmarendszerért felelős egyházi testületet vezette, a bűnbocsánatot nevezte a keresztény vallás alapkövének. Ugyanakkor, mint mondta, a kereszténység nem kötelező, valójában "ajándék, ajánlat az emberiségnek".

Bár a pápa elég egyértelműen fogalmazott, a vatikáni illetékesek szerint valójában csak az új katekizmust akarta megerősíteni, ami szerint a pokol az Istentől való szeparáció állandosult állapota, nem pedig fizikai valóság. Agostino Paravixini Bagliani egyháztörténész szerint azonban a pápa helyesen fogalmazott, amikor valósként írta le a poklot.

XVI. Benedek elődje, II. János Pál ugyanakkor inkább a szimbolikus értelmezés pártján állt. A mennyországot legalábbis vidám fodros felhőcskés klubhelyiség helyett "az Istennel való örök és teljes egybeforrás állapotaként" írta le.

A valós pokol és az elvi mennyország között a katekizmus szerint még létezik a purgatórium. Az utólagos megváltásban reménykedő bűnösöket azonban még októberben elkeserítette XVI. Benedek. Mint mondta, a purgatórium valójában csak egy teológiai hipotézis, nem pedig alapvető vallási igazság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32