A palmahími légitámaszponton mutatták be a Heron típusú pilóta nélküli felderítő repülőgépet. A gép törzse 8,5 méter hosszú, szárnyainak fesztávolsága 16,6 méter, képes 9 kilométeres magasságba is felemelkedni és újrafeltöltés nélkül harminc-negyven órát tud repülni.
A kémrepülőgép az izraeli hadsereg és a Hezbollah libanoni síita szervezet tavaly nyári háborújában esett át a "tűzkeresztségen": különböző bevetéseken vett részt, például azokról a rakétaállásokról küldött felvételeket, amelyekről a Hezbollah a zsidó állam területét lőtte.
Eliézer Skedi tábornok, az izraeli légierő parancsnoka hangsúlyozta, hogy a Heron komoly ütőkártya a zsidó állam fegyveres erőinek kezében annak érdekében, hogy elhárítsák az országra leselkedő veszélyeket.
A Heron 250 kilogrammnyi felszerelést képes szállítani. Robert Hewson brit katonai szemleíró ennek kapcsán megjegyezte, hogy e teherszállító képesség nagyjából négy irányított rakéta szállítására elegendő, s az izraeli tervezők a jelek szerint pilóta nélküli harci gépnek szánták a most felderítő gépként bemutatott Heront.
Mivel a gép mozgáskörzete 3300 kilométer, elvileg képes az Izrael "ősellenségének" számító Irán légterét is elérni. Egyes izraeli sajtóorgánumok ezért azt találgatták, hogy a kémrepülőt esetleg iráni nukleáris létesítmények felderítésére is bevetik-e; a brit szakértő ezt valószínűtlennek mondta.
Izrael azzal vádolja Iránt, hogy polgári célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik, amit Teherán cáfol. Izrael aggodalmát fokozta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök ama kijelentése, hogy a zsidó államot "le kell törölni a térképről".
Az izraeli hadsereg egyébként Ciszjordániában és a Gázai övezetben is bevetett már pilóta nélküli felderítő gépeket a hat és fél éve tartó palesztin felkelés leverése végett. Külföldi elemzők feltételezik, hogy egyes palesztin radikálisokat ilyen, rakétával felszerelt kémrepülők segítségével öltek meg.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
Rovataink a Facebookon