Vérengzés egy indiai templomban

Hárman életüket vesztették, negyvenen pedig megsebesültek amikor fegyveresek tüzet nyitottak egy indiai hindu templomban imádkozókra kedden. A fegyveresek 150 túszt ejtettek.
Tüzet nyitott az imádkozókra az indiai Gudzsarat állam fővárosában álló Swaminarayan szentélyben három fegyveres kedden. A támadásban legalább hárman -köztük egy asszony - életüket vesztették, negyvenen pedig megsebesültek.

Százötven túsz

A rendőrségi kommandó 240 embere körbevette az épületet, és többször rálőtt a fegyveresekre is. Az AP információi szerint még legalább 150 hívőt tartanak fogva a templomban a géppisztolyokkal felfegyverkezett fegyveresek. A szentély igen népszerű a környéken, naponta több ezer hívő látogatja.

Ezer halott

Idén már több véres összecsapás is volt a hindu és a muszlim hívők között. Februárban hindukat szállító vonatott gyújtottak fel muzulmánok. Ezt követően a hinduk többször támadtak muzulmánokra, aminek során összesen mintegy 1000 ember vesztette életét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47