Elrablói állítólag egymillió dollárt követelnek a hajóért és legénységéért cserébe. A hajó nevét a fegyveresek nem közölték, mert állítólag írástudatlanok, és nem tudták elolvasni. Korábban is fordultak már elő a térségben hasonló támadások hajók ellen.
Elraboltak egy brit hajót szomáliai fegyveresek
Szomáliai fegyveresek az afrikai ország északkeleti részénél hatalmukba kerítettek egy Nagy-Britanniában bejegyzett teherhajót. Mint egy nevének elhallgatását kérő üzletember vasárnap beszámolt róla, legalább 15 fegyveres néhány nappal ezelőtt három motorcsónakkal közelítette meg a Bossaso közelében lévő Barada falutól nem messze, az Ádeni-öbölben vihar következtében megfeneklett hajót. Egy helyi rádiójelentés szerint a hajó Dél-Afrikába tartott, amikor a fegyveresek elfoglalták. Ugyancsak más forrás azt állította, hogy 100 fegyveres szállta meg a vízi járművet, amelynek kapitánya állítólag ukrán nemzetiségű. A híreket az AP szerint egyéb hiteles forrásból nem sikerült ellenorizni.
Elrablói állítólag egymillió dollárt követelnek a hajóért és legénységéért cserébe. A hajó nevét a fegyveresek nem közölték, mert állítólag írástudatlanok, és nem tudták elolvasni. Korábban is fordultak már elő a térségben hasonló támadások hajók ellen.
Elrablói állítólag egymillió dollárt követelnek a hajóért és legénységéért cserébe. A hajó nevét a fegyveresek nem közölték, mert állítólag írástudatlanok, és nem tudták elolvasni. Korábban is fordultak már elő a térségben hasonló támadások hajók ellen.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37