Tanúk állítják, hogy bin Laden életben van

MTI
Oszama bin Laden szemlátomást túlélte az afganisztáni Tora Bora tavaly december végén véghezvitt amerikai bombázását - írta a Newsweek legfrissebb számában, két afgán tanúra hivatkozva. Az egyik tanú, egy hegyivezető és valahai tálib azt állította, hogy tavaly december közepén a kelet-afganisztáni Tora Bora hegységből a délebbre, de szintén a pakisztáni határmelléken lévő Sahikot barlangokba kalauzolta az al-Kaida fejét és még 28 embert. Az út öt napig tartott lóháton. A másik tanú egy tálib katona volt, aki a pakisztáni Karacsiban keresett menedéket. A 26 éves Ali Mohamed azt mondta a Newsweeknek, hogy februárban Sahikotnál felismerte bin Ladent, aki egy amerikai offenzíva előtt szózatot intézett a harcosokhoz. "Legyetek rendesek egymáshoz, engedelmeskedjetek a főnökötöknek, gondoskodjatok a sebesültekről. Legyetek nyugodtak, Isten megjutalmaz benneteket az ítélet napján."

A Newsweek újra kritizálta az amerikai stratégákat, amiért Tora Boránál afgán kiegészítő csapatokat alkalmaztak a földi hadműveletekben, kímélve az amerikaiakat. Ezért menekülhetett el mintegy ezer al-Kaida harcos - vélte a magazin, amely szerint az amerikai felderítő szolgálatok feltételezik, hogy bin Laden életben van. A halála ugyanis intenzív elektronikus kommunikációt váltott volna ki a csoporton belül, szemben a jelenlegi csenddel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25