A zimbabwei fehér farmerek elhagynák az országot

MTI
A zimbabwei fehér farmerek puhatolóznak az iránt, milyen gazdálkodási lehetőségek vannak a szomszédos országokban, miután Robert Mugabe elnök megerősítette, hogy az augusztus 8-i határidő lejárta és a retorziók elmaradása ellenére a fehér farmereknek át kell adniuk földjeiket, mivel a földreform továbbra is érvényben van, és végrehajtják.

Jenni Williams, a zimbabwei fehér farmerek újonnan alakult érdekvédő csoportjának, az Igazságot a Mezőgazdaságnak (JAG) szóvivője szerdán Hararéban elmondta: Botswanára, Mozambikra, Zambiára és Namíbiára tekintenek mint lehetséges földszerzési helyekre, mert a majdani visszatérés reményében közel akarnak maradni otthonukhoz.

A kormány júliusban módosította a földszerzésről szóló törvényt. A rendelkezés szerint a fehér földtulajdonosoknak abba kellett hagyniuk a gazdálkodást, és augusztus 8-ig el kell hagyniuk földbirtokukat, amelyet azután a hatóságok kiosztanak a föld nélküli fekete bőrűek között. A határidő lejártáig a mintegy 2900 farmercsalád 40 százaléka engedelmeskedett a felszólításnak, míg többségük még jelenleg is a rendelet felfüggesztésében bízik. Mugabe azonban egy hétfői beszédében megerősítette, hogy a "földreform" érvényben van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04